Fénykép
A mozgás végtelen, így te magad határozod meg azt a pillanatot, amikor a kép formát ölt, te teremted meg az időt, amely múlik, megáll, átalakul aszerint, hogy mit kezdesz vele.
Egy jó kép olyan, mint egy jó mondat, és ahhoz, hogy egy jó mondat megszülessen, gondolkodni, tervezni kell.
Minden fotográfia időparadoxon. Időn belüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek.
Szomorú, de tényleg úgy nézel ki valójában, ahogy az ismerőseid megjelölt fotóin feltűnsz.
Sem a múltban, sem a jövőben nem szabad annyira elmerülnünk, hogy elszalasszuk a jelen történéseit. Olyan ez, mint amikor mindent megteszünk, hogy megkomponáljuk a tökéletes fotót, de közben agyban abszolút nem vagyunk jelen. A fényképek lényege, hogy felidézzék az emlékeket, de nekünk a fénykép készítésén kívül semmilyen más emlékünk nem lesz, mert kizárólag erre az egy műveletre koncentráltunk akkor. Ne tegyük ugyanezt az életünkkel. Igenis vegyük észre, mi történik itt és most. Ha nem így teszünk, elvesztegetjük a jövő tervezésére szánt időt, és nem fogunk emlékezni rá, amikor már a múltunkká vált.
Nem a fényképezőgéppel, hanem az agyunkkal, a belső látásunkkal kell felvételeket készíteni. Az objektív mindig a fejünkben legyen, ne előtte! Ha az objektívet rátapasztjuk a szemünkre, az olyan, mintha megvakítanánk magunkat.
A legbutább elsőáldozási fényképeink ma már történelmi dokumentumok. Egy elfelejtett automata igazolványkép néhány év múlva zseniális portré lesz. Minden régi fotó megható. Egy valamikor csúnyának, elrontottnak tekintett pillanatfelvétel idővel pótolhatatlan dokumentummá válik. A fényképezés egyesíti a képzőművészet és a dokumentáció értékeit. A fénykép örökös felhívás az álmodozásra, az emlékezésre, ugyanakkor a társadalomkritika eszköze is.
Egy fénykép nem csupán kép (mint ahogy a festmény is kép), nem csupán a valóság értelmezése, hanem nyom is, a valóság közvetlen lenyomata, akár a lábnyom vagy a halotti maszk.
A fényképész, a művész feladatai közé tartozik, hogy hozzájáruljon a kultúra újjászületéséhez, kritikai szellemet vigyen bele, szokatlan stílust, új felfogást közvetítsen, amit a hülyék mindig "botrányosnak" tartanak.
A fotózás nem szegény rokona sem a festészetnek, sem a filmezésnek. Ez az a képzőművészet - és sokáig az is marad -, amely feltalálta a modern látványt.
A földi lét önmagában lenyűgöző élmény, ha mégoly természetesnek fogadjuk is el, aligha tudunk betelni a csodával. Talán ezért igyekszünk újra és újra megörökíteni a megélt mozzanatokat, megállítani a pillanatokat.
Minden fényképnek belső ereje van, megmozgatja a képzeletet, emlékeket ébreszt, gondolattársításokat, értelmezéseket indít el, valósággá válik.
A világ nyomorát, az erőszakot nekünk, riportereknek, eseményfényképészeknek hányják a szemünkre, mintha ezekért bennünket terhelne a felelősség. A mi célunk, hogy harcoljunk a közömbösség ellen.
Ironikus módon a fénykép számomra mulandó. Tökéletesen megörökít egyetlen pillanatot, míg a festmény az örökkévalóságot.
Facebook
Pinterest