Fák
Amikor az erdőben jársz-kelsz, és azt hallod, hogy a fák lombjai halkan susognak, figyelj rájuk, mert azt mondják neked: mi is a testvéreid vagyunk.
Soha nem érezzük magunkat olyan kicsinek, mint amikor a hatalmas vörös- és mamutfenyők között sétálunk.
Az, hogy a lombhullató fák minden évben megváltoztatják a színüket, és a leveleik lehullanak, annyira hétköznapi, hogy nem mindig szánunk időt a varázslatos szépség megcsodálására, amellyel ilyenkor megfestik a tájat.
Mindegyik fa magában küzd, a következmény pedig az lesz, hogy nagy különbségek keletkeznek produktivitásukban. Akadnak egyes példányok, amelyek vadul fotoszintetizálnak, és csak úgy bugyog bennük a cukor. Ezáltal erőteljesebben növekednek, jó formában vannak, mégsem élnek különösebben sokáig. Egy fa ugyanis csak annyira lehet jól, amennyire az őt körülvevő erdő is jól van. Ott azonban sok vesztes is áll.
Teljesen mindegy, hogy a fahasábot kis organizmusok bomlasztják-e fel gáz formájú összetevőire, vagy otthonunkban a kályha veszi-e át ezt a szerepet. Csakhogy ennyire egyszerűen azért az erdő sem működik. Valójában az erdő C02-porszívó, amely a levegőnek ezt az alkotóelemét folyamatosan kiszűri és elraktározza. Igaz ugyan, hogy ennek egy része a fa halála után valóban visszajut az légkörbe, de a többi, nem kis mennyiség, tartósan az ökoszisztémában marad.
Kedvelem a facsúcsok mély zöldjének és felette a sugárzóan kék égnek a kombinációját. Ez maga a természeti idill, mindamellett remekül pihentet is. Így látják ezt a fák is? A válasz talán ez lehetne: is-is. Kék ég, vagyis sok napsütés, nos, ez a bükkök, a lucfenyők és más fajok számára is biztosan kellemes. Ugyanakkor számukra ez a szín nem annyira romantikus vagy megnyugtató, ellenkezőleg, ez a startjelzés: "Kinyitott a büfé!" A felhőmentes égbolt nem jelent mást, mint a legnagyobb fényintenzitást, ezzel pedig optimális feltételeket a fotoszintézishez.
A legtöbb fa és más növény földi ágán élet van. Ez az élet segít nekik kommunikálni a körülöttük lévő fákkal és más növényekkel, sőt, ezek segítségével meg is tudják osztani az ételt, és meg is támadhatják egymást. Ha valami megpróbálja megenni a fát, az a földi élet segítségével átadhatja erről az információt a többi fának, hogy azok elkezdhessenek rossz vizet vagy más anyagot csinálni, és nehezebb legyen megenni őket.
De jó is lenne, ha belelátnánk a földbe, hogy szemügyre vehessük mindazt, amit a felszín alatt rejtőzik - mint ahogy a mennyboltra tekintve ellátunk a távoli csillagokig! Egy faóriásra pillantva tekintetem végigfut barázdált törzsén, ágai és levelei sokaságán. Ez azonban a fának csak az egyik, a látható része, a föld alatt él a mélység felé nyújtózkodva testének másik fele - a gyökerei. Milliméterről milliméterre hatolnak lefelé évről évre, talajszemcséket tolva félre, sziklákat ölelve körül, olykor egymásba fonódva, hogy vizet és ásványi sókat vegyenek föl a talajból, és továbbítsák ezeket a test föld feletti részének, amelyet szilárdan rögzítenek is.
Számomra a fák mindig is a leghitelesebb tanítómesterek voltak. Nagyra becsülöm az erdők és ligetek törzsi és családi kötelékben élő fáit. De még jobban tisztelem az egymagukban állókat. Olyanok, mint egy magányos ember. Nem mint a remeték, akik gyengeségből vonulnak el a világtól, hanem mint a visszavonultan élő szellemóriások, mint Beethoven vagy Nietzsche. Ágaik hegyén a világ rezdül, gyökereik a végtelenben nyugszanak; de nem vesznek bele, hanem minden életerejükkel egyetlen dologért küzdenek: azért, hogy saját törvényeik szerint kiteljesítsék önmagukat, kiformálják a maguk arculatát, hogy megmutassák valójukat.
Facebook
Pinterest