Ébredés
Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül.
Ebben az országban (...) az emberek nem tudják értékelni a reggeleket. A vekker erőszakos hangjára ébrednek, amely úgy vágja ketté az álmukat, mint a fejszecsapás, és azon nyomban belevetik magukat az örömtelen lótás-futásba. Hát mondja, miféle nap lesz az, amelyik ilyen erőszakos módon kezdődik! Mi vár azokra az emberekre, akiket az ébresztőóra minden áldott reggel kisebbfajta elektrosokkal térít magukhoz! Napról napra egyre jobban hozzászoknak az erőszakhoz, és egyre jobban elszoknak az örömtől. Higgye el nekem, hogy az emberek magatartását a reggeleik szabják meg.
Azt hiszem, az ébresztőórák diktatúrája tehet a fáradt, ideges emberek szenvedéseiről. A végig nem álmodott álmok lemérhetetlenek, nem tűrnek számot, statisztikát - de döntően fontosak lettek volna. Tőlük függ a lélek egyensúlya. Csak a kialudt ember ébred mosolyogva. A telefon a gondolatokat tépi szét, az ébresztőóra az álmokat.
Már megint ez a vekker... milyen borzalmas erre ébredni. Mennyivel jobb madárdalra, vagy kellemes zeneszóra. Vagy éppen kávéillatra. Mennyivel szebb az ébredés, a reggel, a nap, ha így ébredsz. Valami szépre. De a legszebb rá ébredni. Egy reggel arra ébredni, hogy ő van, létezik, hogy megtaláltad. És ráébredni, hogy ez mennyire jó neked. Hogy ez a legjobb. A legszebb ébredés.
A rá-ébredés.
Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom.
Az álom általában elillan, ébredésünk pillanatában utánakapunk, de kiszökik ügyetlen ujjaink közül.
Egyszer meggyilkolom az ébresztőórámat! Azért nem a telefonommal ébresztem magam, mert nagyon is valós az esélye, hogy kivágnám a szobám tetőablakán. A vekker viszont éktelen ricsajjal zavar föl álmomból minden áldott reggel, én meg képzeletben jól szétflambírozom. Igen, lángra lobbantom egy bazi nagy serpenyőben, és röhögve nézem, ahogy olvadozik.
Bár a lelkem sötétben nyugszik le,
tökéletes világosságban kel fel.
Túlságosan szerettem a csillagokat,
hogy féljek az éjszakától.
Ébredés idején az új nap kétes örömmel tölti el a szobát; csöppnyi remény, hogy az alvás és ébrenlét vonzó bizonytalanságát még elnyújthatjuk az álmodó képzelet félig alvása és a megvalósult képzelet félébrenléte között.
Nyáron is szar korán kelni. Hiába világít a nap, ne világítson, hova világít? Minek? De nem annyira kiakasztóan fájdalmas, mint a legnagyobb, legsötétebb, legkilátástalanabb télben ébredni. Kint fagy, kimész a kocsidhoz, beindítod, visszamész a házba a kávédhoz, hallgatózol, ketyeg-e a motor, mintha ketyegne, de csak az agyadban zakatol a nemrég megszakított álom.
Mondják, hogy egy felnőtt embernek elég 5-6 óra alvás. Kinek? Hozzanak már ide egy friss felnőttet, aki éjjel tizenegytől hajnal négyig kialussza magát. Nekem délután négyig sikerülne. Hol van az a felnőtt?
Facebook
Pinterest