Diéta
Nem létezik mindenki számára ideális diéta, mivel minden ember más. A jövőben biztosan olyan diétákat fogunk kialakítani, amelyek személyre szabottak, és amelyekben a zsírok, a szénhidrátok és a fehérjék fajtája és mennyisége teljes mértékben, még a genetikai tulajdonságokat is figyelembe véve, az egyénre szabható! Ám még nem tartunk itt. Azt azonban láthatjuk, hogy azt a pár módszert, amely néhányunknál vagy épp a szomszédasszonyunknál már működött, szinte vallásos hittel követjük, és meggyőződésünk, hogy mindenkinél beválnának. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy egyeseknek segítenek, másoknak sajnos egyáltalán nem.
A diéta minden orvosi eszköz között a legelső, mert folytonosan hat, éjjel-nappal, úgy az ébrenlét, mint az alvás idején; s ez a hatás minden étkezéskor felfrissül és úrrá válik a test minden részén.
Az emberek az életstílus-változtatásaikkal olyanok, mint az elefánt a porcelánboltban. Elkezdenek edzeni, mellette diétázni, közben időszakosan böjtölnek, valamint leállnak az alkoholizálással. Szokj le a leszokások és rászokások halmozásáról! A szokások kialakulásához idő kell. Egyszerre egy dologba vágj bele, és fókuszálj kizárólag arra! Csak így lehet hosszan tartó változásokat elérni.
Az egész diétaipar sulykolja belénk a karcsúság ígéretét, s mellé a bűntudatot, ha mégsem vagyunk azok.
A diétában az a jó, hogy elhiteti a diétázóval, hogy a saját kezébe került életének irányítása.
Pokolba a szénhidrátdiétával! Az élet túlságosan rövid az ilyen hülyeségekhez.
Látod, ez a baj a koplalással. Amellett, hogy meg tudnád enni az utastársaidat a metrón, kimarad az egész kajálós élmény. Plusz rengeteg idő szabadul fel, amivel nem tudunk mit kezdeni. Egész idő alatt arra a kajára gondolsz, amit nem eszel meg, úgyhogy kenj össze egy tányért egy kis ketchuppal, mosogasd el, és máris jobban bírod.
Milliárdokat költünk a zsír elleni háborúra: kémiai fegyverek, sebészeti beavatkozások, átalakított életvitel, edzőgépek, kínos aprólékossággal kiszámított ételadagok. És minden erőfeszítés ellenére a zsír újra és újra visszatér. Hogy mi következik mindebből? Nem értjük magát az ellenséget! Az anyagcsere sokkal-sokkal bonyolultabb folyamat, mintsem hogy egyszerű kalória plusz-mínuszokkal le lehetne írni. A fenébe is, nem puszta kalóriaégető gépek vagyunk! Hanem igen összetett biológiai szervezetek bonyolult hormonháztartással, genetikával, baktériumflórával - s mindezek szerepet játszanak a tápanyagok feldolgozásában. Nyilvánvaló, hogy ha a zsírt kordában akarjuk tartani, a jelenleginél sokkal inkább meg kell értenünk a működését.
Nekifogva a diétának a sikeresekről elmondható, hogy ritkán szegik meg azt. Nem teszik talonba az előírásokat, ha épp nyaralnak, vagy ha hétvége van - még akkor sem, amikor mindenki más ünnepel.
Nem nagy teljesítmény előírni egy diétát. Elérni, hogy a páciens tartsa is hozzá magát, az a nehéz ügy!
Ha még életedben nem voltál túlsúlyos, többet ehetsz, mint mások, és nem okoz gondot egy-két kiló leadása. De ha már elhíztál, vagy valaha el voltál hízva - s a legtöbb diétázónál ez a helyzet -, a zsírtól megszabadulni jóval nehezebb. A helyzet kulcsa a türelem, s hogy reális célokat tűzz ki. Könnyen lehet, sosem lesz szupermodell alkatod, és nem is fogsz beleférni a húszéves korodban hordott ruháidba, de lehetsz egészségesebb s elégedettebb a testeddel. Akár hosszú távon is. Amint sikerül megértened a zsírodat, s hogy mi ellen kell harcolnod.
Lépésenként felkészülni arra, hogy szabályozzuk az étrendünket, ahelyett hogy a "mindent vagy semmit" megközelítést alkalmaznánk, a későbbi siker kulcsa lehet.
A súly leadása, megtartása olyan, mint a hazugság meg az igazság. Egy okos ember mondta. Ha igazat mondtál, akkor arra nem kell emlékezned. Csak a hazug ember kontrollálja, hogy mit mondott. Mit mondhattam ekkor ennek meg annak? Kicsit erre hasonlít ez. Az őszintén evő leveszi a polcról, ami megtetszik neki, és megeszi. A hazug evőnek, a fogyókúrázónak meg egyszerűen mindig le kell futtatnia a szoftvert, hogy mit ehet és mit nem ehet meg. Ez folyamatos harc.
Ha diétázni akarsz, akkor ne a desszertes asztal körül flangálj!