Diéta
A csábításnak való ellenállás jelentős erőfeszítést és energiát igényel. Gondoljunk izomként az akaraterőre! Amikor megpillantjuk a sült csirkét vagy a csokoládés turmixot, az első, ösztönös reakciónk a "Nyami, ez kell nekem!" Ám a vágyunk legyőzéséért folytatott küzdelemben felhasználunk némi energiát. A csábítás elkerülése érdekében hozott összes döntésünk valamilyen mértékű erőfeszítéssel jár (mintha egyszer felemelnénk egy súlyzót), és ha folyamatosan használjuk, kimerítjük vele az akaraterőnket mintha újra és újra felemelnénk azt a súlyzót). Mindez azt jelenti, hogy ha egész nap nemet mondunk a csábításokra, akkor csökken a velük szembeni ellenálló képességünk - és előbb-utóbb elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat, és teletömjük a pocakunkat túrós tekerccsel, Oreo keksszel, sült krumplival vagy bármivel, amire éppen a fogunk fáj.
Sokkal könnyebb elkerülni a csábítást, semmint akkor felvenni vele a harcot, amikor sóváran megtelepszik a konyhapulton. Ha pedig képtelenek volnánk erre, még mindig van mit tenni - elszámolhatunk százig, dalra fakadhatunk vagy cselekvési tervet készíthetünk, amelyhez aztán tartjuk is magunkat.
Minél kevesebb szénhidrátot fogyasztunk, annál karcsúbbak leszünk. Ez eddig világos. Arra azonban nincs garancia, hogy valaha is annyira karcsúak lehetünk, mint amennyire szeretnénk. Ezzel a ténnyel meg kell békülnünk. (...) A kövérségünk vagy a karcsúságunk genetikai tényezőkön is múlik, amelyek teljesen függetlenek az étrendünktől.
Az anyagcserénk hatékony: ha a testünknek sok táplálékot kell elégetnie, gyorsabban égeti zsírtartalékainkat, ha kevesebb étel áll rendelkezésére, takarékra áll, lassabban és nagyobb hatékonysággal éget. Ez a hatékonyság segített őseinknek túlélni az ínséges időket és a teleket. Ugyanez viszont nem segíti a modern koplalót. Ha túl keveset eszünk, testünk túlélő üzemmódra kapcsol, és még nehezebb elégetni a fölösleges kilókat.
Többnyire "mindent vagy semmit" alapon gondolkodunk a súlyvesztésről. Sok türelmetlen ember minden fölöslegtől egyszerre próbál megszabadulni, aminek következtében aztán semmit nem fogy.
Bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen működhet. Mindaz az étel, amit nem eszünk meg, kísérteni fog. Amint a diéta véget ér - akár azért, mert feladjuk, akár, mert pillanatnyi sikert értünk el -, kétszer akkora hévvel vetjük magunkat kedvenc ételeinkre. Amekkora áldozatot hoztunk, annyit pótolunk be.
Az emberek többségében egyszerűen nincs akkora lelkierő, hogy az asztalra odakészített, frissen sült süteményt látva azt ismételgesse: "Nem eszem sütit, nem eszem sütit, nem eszem sütit", és tényleg ne is egyen. A "nemből" meglehetősen gyorsan "talán", majd végül "igen" lesz.
Ha nem látjuk az ételt, nem is gondolunk rá. Ha látjuk, ott van a gondolatainkban.
Amikor eszünk, gyakran egyfajta táplálkozási forgatókönyvet követünk. Bizonyos étkezési helyzeteket olyan sokszor átélünk, hogy azokból viselkedési mintázatokat, szokásokat alakítunk ki, amelyeket aztán automatikusan követünk. A táplálkozási forgatókönyvek étrendünk jéghegyei: némelyeknek egyértelműen tudatában vagyunk, de lényegesen nagyobb részük bújik meg mindennapi tevékenységeink felszíne alatt. Akár észrevesszük őket, akár nem, képesek meghiúsítani az étkezéssel kapcsolatos elhatározásainkat.
Az evés olyan, mint a bevásárlás: minél tovább maradunk a boltban, annál többet vásárolunk. Azaz, minél tovább maradunk az asztalnál, annál többet eszünk.
A hosszabb és jobb minőségű élethez a mindennapi viselkedés tartós megváltoztatása a kulcs. Ennek részeként változtatnunk kell étkezési szokásainkon és mozgáshiányos életmódunkon. A viselkedésváltozást nem adják receptre. Nekünk kell elhatároznunk.
Fontos cél a helyes táplálkozás, de ez a cél legtöbbünknek ijesztő - olyan örömtelennek tűnik. Ám az "előnyösebb" táplálkozás megvalósítható. Míg a "helyes" táplálkozás hosszú távú cél, az "előnyösebb" kialakításához azonnal hozzáfoghatunk.
Facebook
Pinterest