Cenzúra
"Minket az állam fizet, tehát azt mondjuk, amit az állam akar, a közönségnek pedig azt kell akarnia, amit az állam nyújt." Én eddig azt hittem, ilyet csak ironikusan lehet mondani, de hiába kerestem valami cinkosságot a főnök tekintetében, nem volt. Komolyan gondolta.
A hivatalos fényképekről kiretusálni, a családi albumokban a tisztogatások során kirostált rokonok arcát tintával átmázolni viszonylag könnyű, de kitörölni ezeket a nem létező lényeket az emlékezetből, valami egészen más. Ki mondja meg, hogy biztonságos magányban, lehunyt szemhéj mögött a múltnak melyik változatát őrzik meg az emberek?
Szabad-e egyáltalán bizonyos típusú vélemény megjelenését, bármilyen megfontolásból, csökkenteni, ha ez a szólásszabadság részleges korlátozásával jár? Erre a kérdésre ma már véleményem szerint könnyű megadni a választ: igen. Lehet, hogy pár évvel ezelőtt ez még valódi dilemma volt, de ma, az információs háborúk világában (...), amikor az információt egyes államok és más csoportok fegyverként használják, hogy azzal tényleges fegyveres konfliktust szítsanak, ez nem lehet kérdés.
Megbízható információk hiányában az embereknek hatalmukban áll elferdíteni a valóságot.
Egy nem kiadott, nem közölt, cenzúra miatt betiltott irodalmi művet elő lehet kapni később, a cenzúra megszűntével - ha igazán értékes, akkor úgy is tud hatni. Viszont egy színházi előadás, ami nem volt, az nem volt. Annak semmiféle továbbélése nem lehet, tehát a színház mindig másképp viselkedik annak érdekében, hogy lehessen.
Az a kormány, amely cenzúrája révén visszatart lényeges tudnivalókat, nem demokratikusabb, mint az a kormány, amely egyszerűen csak hazudik.
Szabad tudományt tanítani oly hatalom alatt, mely a szabad szót nem szereti, lehetetlen.
Az emberek ugye folyamatosan aggódnak a kormányzati cenzúra miatt, de tulajdonképpen az interneten saját magunk végezzük a legnagyobb cenzúrázást, amikor csak egyfajta irányultságú csatornából tájékozódunk.
A diktatórikus felépítésű rendszerben természetes és megszokott társadalmi aktus az elhallgatás: ott néha még arról sem beszél a sajtó, amiről lehetne. A vadkapitalizmusban ennek az ellenkezője történhet: akkor is közzéteszi a hírt a média, ha nyilvánvaló, hogy ezzel mindenkinek árt. Csak a demokratikus rendszerekben bízhatunk a korrekt, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokban.
Facebook
Pinterest