Daniel Kalder

Sokan eredendően pozitívumnak tartják az olvasást és a könyveket, mintha a tintával tarkított és összefűzött lapok a lélek egyedülálló hatalommal bíró gyógyszerei lennének. Pedig egy pillanat alatt belátható, hogy ez a legkevésbé sem igaz: az olvasás és a könyvek mérhetetlen kárt is okozhatnak.

A széles körben elterjedő olvasni tudás és az emberiség szent könyveinek egymásra találása sem eredményezte olyan emberek tömeges megjelenését, akik békés szövegrészletekre összpontosítják minden figyelmüket, a veszélyes mondatokat pedig figyelmen kívül hagyják. Épp ellenkezőleg: sokan nagyon is inspirálónak találják azokat a részleteket, amelyeknek rengeteg gyilkosság és elnyomás az eredménye. Az olvasás egyszerre áldás és átok.

A túl intelligens emberek folyton tévednek, de megvannak a kognitív képességeik, hogy bonyolult, akár a tényeknek is ellentmondó magyarázatokat és érveket konstruáljanak, amiket látszólag alá is támasztanak a részrehajlóan kiválogatott és ügyesen értelmezett bizonyítékokkal.

A hivatalos fényképekről kiretusálni, a családi albumokban a tisztogatások során kirostált rokonok arcát tintával átmázolni viszonylag könnyű, de kitörölni ezeket a nem létező lényeket az emlékezetből, valami egészen más. Ki mondja meg, hogy biztonságos magányban, lehunyt szemhéj mögött a múltnak melyik változatát őrzik meg az emberek?

Amikor minden harc, akkor igazából semmi sem az, furcsa ellaposodás lép életbe.

Ez a diktátorok könyveinek nagy veszélye: nem vesszük észre, hogy az orrunk előtt vannak, mert rettenetes gyengeségük miatt képtelenség elhinni, hogy képesek lehetnek bevenni magukat az emberek agyába, és megváltoztatni azt. Legalábbis amíg nem túl késő.

Háromnegyed évszázadnyi erőszakos demagógiának, katasztrofális kudarcot vallott társadalmi és gazdasági kísérleteknek elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy elvegye az emberek kedvét a világmegváltó fantáziálástól és tudományosnak álcázott bugyutaságoktól. Nem léteznek felsőbbrendű emberek, a történelemnek nincsen szerkezete, sem iránya, csak mi vagyunk itt, emberek, sokan közülünk elég hitványak is, akik rettenetes dolgokra képesek, ha elhiszik, hogy megéri, mert a végén minden jobb lesz.

A keresztes hadjáratok során a harcos szerzetesek mindig megtalálták a Bibliában a hitetlenek elleni kegyetlen erőszak igazolását, hiába utasította el Jézus egészen egyértelmű szavakkal az erőszakot. A szükség törvényt bont, vagy ezúttal inkább törvényt értelmez át.

A gondolat, hogy a rossz eszmékkel jobb szembenézni, mint a szőnyeg alá söpörni őket, tiszteletre méltónak tűnik ugyan, de (...) egy dologról megfeledkeztek: egy fanatikussal fölösleges vitába szállni.

Korunk demagógjai sokkal műveletlenebbek, mint a múlt demagógjai.

A történelemben páratlan mennyiségű egyéni hang robbant ki az emberekből, mégsem a "virágozzék száz virág" forgatókönyve valósult meg, sokkal inkább a nézőpontok homogenizálódtak könyörtelenül, a vélemények pedig megkövültek, ami a rettenetes leegyszerűsítések újabb virágkorát hozta el.

Ki gondolta volna, hogy amikor végre sikerül eltávolítani az őröket, akik valaha olyan nagy szigorral ellenőrizték az írott szót, és mindenki kézhez kapja a publikálás eszközeit, az elmék válaszul ennyire beszűkülnek, ilyen sokan lesznek teljesen alaptalanul biztosak a dolgukban, és ilyen erősen felcsap majd az intolerancia és az önbíráskodás?