Börtönélet
Nem olyan rossz rabnak lenni, ha a szökésen dolgozik az ember. Akkor legalább van miért élnie.
Már meséltem neked arról, hogy milyen az intézményfüggőség. Először, amikor ezek közé a falak közé kerülsz, szinte úgy érzed, kibírhatatlan, aztán eltűröd őket, majd elfogadod... aztán végül tested-lelked alkalmazkodik a börtönélethez, szinte a lelkeddel is szeretni kezded azokat a gyűlölt falakat.
Ha valaki elegendő időt tölt börtönben, idővel ugyanúgy nem tud mit kezdeni a fene nagy szabadsággal, mint egy trappista szerzetes, aki véletlenül bekerül New York nyüzsgő forgatagába. A szerzetes azonban legalább támaszkodhat a hitére, míg egy volt fegyencben csak korábbi bukásai és a börtönélet emléke él - és az a sohasem csituló tudat, hogy ő csak egy "börtönviselt ember", a társadalom számkivetettje.
A börtönélet (...) az alapvető emberi jogoknak a folyamatos megsértésével jár. Az elítéltet érő mindennapos zaklatások és vadállati brutalitású módszerek lerombolják személyiségét. A törvény persze nem ezt az eredményt szeretné elérni, de ez a nem kívánt mellékhatás minden börtönben elkerülhetetlen, akár törvényes, akár törvénytelen bebörtönzésről van szó.
Facebook
Pinterest