Az élet olyan
Mikor jó, akkor az élet olyan, mint egy száguldó országút. Rohanva szaladnak el látóterünkből a kellemes pillanatok gyönyörködtető épületei, a fantáziánk szülte ábrándvárosok, a pihenés ligetei, még a hétköznapok aszfaltszürkesége sem zavar. Viszont ha rossz, akár egy rohadt létra. Az ember csak kapaszkodik rajta, és nem tudja pontosan, hogy most lefelé mászik, vagy felfelé. De a leghosszabb országút, és a legrohadtabb létra is véget ér valahol.
Az élet olyan, mint egy virágfüzér: nem látod a fonalat, amely keresztülfut a virágokon, de attól még ott van, és összetartja őket. Ha a fonal nem lenne, a virágok széthullanának; egy virágkupac lenne, nem virágfüzér. És a létezés nem egy kupac, hanem egy gondosan kidolgozott minta.
Az élet olyan, mint a föld: gazdagabb egy tavasznál, és nem csak egy aratás szunnyad benne. Ha a felső réteg már kiteremte a maga tavaszát és nyarát: mélyebb talajokra kell ásni, ahol még nagy adakozások várakoznak.
Az élet olyan, mint egy tornádó, amely felszippant, magával ragad, szédítő sebességgel pörget, de úgy érzem, akármilyen gyorsan forgok, az idővel nem tudom felvenni a versenyt.
Az élet olyan, mint a víz, elfolyik, nem marad meg belőle semmi sem. Legalább szép legyen az emléked.
Az élet olyan, mint a gyümölcs: le kell szakítani, bele kell harapni, meg kell enni. A magokat kiköpi az ember.
Az élet olyan, mint a szél. A szél sem látszik szabad szemmel, ha ott van, mégis tudja az ember.
Az élet olyan, mint a sűrű köd, amely hideg reggelenként körülvesz bennünket - valósnak, szilárdnak látszik, konkrét alakot ölt. Ám amikor a napsugár átmelegíti, egy szempillantás alatt nyom nélkül elillan.
Az élet olyan, mint a tenger, (...) melyet sokféle szél, vihar szánt végig, s az a bölcs, aki bizton tudja vezetni élete kisded hajóját a viharverte habokon.
Ne örülj, ha a dolgaid jól alakulnak, mert az élet olyan, mint a hullámvasút. Az emelkedő után mindig jön a mélypont.
Valamelyik író, nem emlékszem rá, ki volt, azt mondta, az élet olyan, mint egy Beethoven-szimfónia. A hangos részek a nyilvános szerepléseinket képviselik, a lágyabb futamok pedig a gondolatainkat, a magánszféránkat tükrözik. Én állítom, hogy a legtöbb embernek sikerült egészséges és tisztességes egyensúlyt találnia a kettő között. (...) A te szimfóniádban egy harmadik fajta szólam jelent meg: a hangos futam, amit magadba fojtasz.
Az élet olyan, mint valami bonyolult kotta (...). Tele van tizenhatod hangokkal, harmincketted hangokkal, számtalan fura jellel, kibetűzhetetlen jegyzetekkel. Helyesen olvasni megoldhatatlanul nehéz feladat, és ha sikerül is kiolvasni, majd a megfelelő hangokra váltani, még mindig nem biztos, hogy az emberek helyesen értelmezik és elismerik a belé kódolt jelentést. És az sem biztos, hogy a jelentés boldoggá teszi az embert.
A ma embere vagy tudattalanul, vagy kényszerből hoz áldozatokat, ha a sors - vagy nevezzük bárhogyan ezt az instanciát - bekopog hozzá. Ha úgy teszünk, mintha nem hallanánk a kopogtatását, még erősebben kopog, és ha még ennek ellenére is közönyösek maradunk, ránk töri az ajtót. Az élet olyan, mint egy iskola: arra is lehetőségünk van, hogy önként tanuljunk és arra is, hogy rákényszerítsenek bennünket. Bár az előbbi jóval könnyebb és több sikerrel is kecsegtet, a többség sajnos az utóbbit választja. Aki a törvények segítségével megtanul megfelelni a sorsnak és kihívásainak is, és az őselvek ismeretében megfejti az előtte álló feladatokat, azt a sors nem fogja sorscsapásokkal tanulásra kényszeríteni. Bár az utóbbi esetet sokan büntetésként értelmezik, egyszerűen csak az áll mögötte, hogy ellenálltunk az előttünk álló feladatoknak.
Facebook
Pinterest