Aggodalom
A tehetetlen várakozásnál nincs rosszabb. Az idegőrlő várakozás lassan, de biztosan mérgezi az elmét.
Ha baj van, az érzelmileg megterhelő helyzet, így az ember még annál is gyerekesebben viselkedik, mint egyébként szokott.
A múlt befejeződött. Tanuljunk belőle, és engedjük el. A jövő még nem érkezett el. Készítsünk terveket, de ne fecséreljük az időt azzal, hogy aggodalmaskodunk a jövő miatt. Az aggodalom nem jár haszonnal. Ha az ember egyszer abbahagyja a búslakodást amiatt, ami már megtörtént, és nem szorong többé amiatt, ami talán sohasem történik meg, akkor képes tökéletesen belehelyezkedni a jelen pillanatba. Akkor kezdi el élvezni az élet örömét.
Az ember nem élheti úgy le az életét, hogy örökösen mások érzései miatt aggódik.
Sok állat képes felidézni, mi veszélyes és mi nem, de az állatok ilyesmi miatt nem aggódnak. Az egér nyilván emlékszik arra, hogy a macska halálos veszélyt jelent számára, és ha találkozik vele, eliszkol. De nem aggódik emiatt, nem hánykolódik egész éjszaka azon rágódva, hogy ez akár másnap is előfordulhat, hanem egyszerűen elpucol. Az egér jól csinálja. Mi nem.
Nem tesz jót, ha rágódunk valamin - ilyenkor csak ide-oda forgatjuk a gondolatot, mint a falatot a szánkban, amelyet aztán sosem nyelünk le.
Nehéz az aggodalmat szétosztani, egyenletesen elosztani napokra, hónapokra, évekre. Semmi nem egyenletes.
Amikor egy számunkra fontos ember nincs biztonságban, akkor azt hisszük, hogy rajtunk kívül senki sem tudja megvédeni, megóvni a bajtól. És ha úgy alakul, hogy mégsem mi vagyunk azok, akire rábízzák a számunkra kedves ember védelmét, és tudjuk, hogy őt veszély fenyegeti, mi pedig kénytelenek vagyunk távol lenni tőle, na, itt kezdődik az a szörnyű szenvedés, amelynek elviselésére nem mindenki képes. Minden percben, minden másodpercben szörnyűbbnél szörnyűbb képek jelennek meg a képzeletünkben, majd beleőrülünk a bizonytalanságba, mert nincs lehetőségünk arra, hogy most rögtön, azonnal megtudjuk, minden rendben van-e, nem kell-e segíteni.
Ne aggódj, mennyi időt rabol el a kétségbeesés. Az utána következő idő értéke megduplázódik.
Agyunk révén rendelkezünk azzal a képességgel, hogy tanuljunk a hibáinkból, és tervszerűen készüljünk a jövőre - valamint azzal is, hogy mindig a problémáinkon rágódjunk.
Az ember úgy is élheti az életét, hogy folyamatosan elszalasztja a pillanatokat. A saját kis buborékunkban elvágjuk magunkat azoktól az apró szépségektől és örömöktől, amelyekért érdemes élni. Ha nem figyelünk oda, akkor a testünk és az elménk egymásnak ugrik. Ördögi körbe hajszolja egymást: a negatív gondolatok a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, a stressztől pedig az agyunk hiperérzékeny lesz a veszélyre, ami fokozza a stresszt, ettől még negatívabban gondolkozunk, és így tovább.
Ha jobban tudatában vagyunk saját gondolatainknak, vissza tudunk lépni, és rájövünk, hogy a további negatív feszültséget generáló tépelődés nem feltétlenül a valóságot reprezentálja. Nem kell érzelmileg reagálni. Ez csak egy spontán háttérlocsogás, amelyet agyunk folytat le magával. Amikor erre ráébredünk, könnyedén le tudjuk csillapítani.
Facebook
Pinterest