Zach LeBeau

Ő már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörűség és öröm pillanataiban.

Nem tehetek semmit azért, hogy mások is higgyenek. Nem tehetek másokat szabaddá. A szabadság nem az enyém, hogy tetszés szerint rendelkezzek vele. Nem az én tulajdonom. A szabadság választható dolog, amely ott lakozik minden ember szívében és lelkében. Hatalmamban áll, hogy válasszak szabadság és rabság között. Választanom kell!

Miért hagyom, hogy mások véleménye felülírja azt, amit én gondolok magamról? Miért próbálok az emberek kedvében járni, még akkor is, ha az hátrányos rám nézve? Olyan dolgokon is nevetek, amiket egyáltalán nem találok viccesnek. Miért? Hogy mások jól érezzék magukat? És mi a helyzet az én érzéseimmel? Merő udvariasságból nevetek és nevetésemmel igazolom mások tévképzeteit? Mennyire legyek udvarias és figyeljek oda másokra úgy, hogy közben én is jól érezhessem magam? Borotvaélen táncolok.

Pénz! Milyen kétségbeesetten keresik az emberek! Valamikor az életem során, amikor hagytam, hogy eltávolodjanak az álmaim, amelyeket ekkor a fiatalos naivitás megtestesítőiként könyveltem el, a pénzt hatalommal ruháztam fel. Nem szabadna, hogy a pénznek ilyen hatalma legyen, és nincs is hatalma mindaddig, amíg az ember szert nem tesz rá.

Harcolni akarok, kézben akarom tartani az akaraterőmet és az érzelmeimet. Tudni akarom, hogy mit miért teszek. Nem akarom, hogy automata vezérlésre állított robot módjára a körülmények és külső hatások irányítsanak.

Ki kell állnom magamért. Harcolnom kell a szabadságomért, le kell vetnem az álcám, azt a bőrt, amelyet nem én választottam, hanem rám kényszerítettek. Számos tényező hozta létre elmém algoritmusait, beprogramozott, mint egy egy számítógépet, még mielőtt megszülettem volna.

Minden gondolat egy meghatározott, visszakereshető helyről ered. A gondolatok befolyásolják a cselekedeteket. Cselekedeteink pedig meghatározzák, hogy milyen emberek vagyunk.

Minden foglalkozás művészetnek tekinthető, ha elegendő szenvedéllyel végzik. És mindig kihívást jelent, ha az ember művészete egyben megélhetésének forrása is.

Megszállott vagyok. Újra akarom kezdeni az életem. Még egy lehetőséget szeretnék kapni, hogy megérthessem az új gondolatokat, érzéseket és érzelmeket. Még egyszer nem fogom elfecsérelni magam, csak vedd el a fájdalmamat és hadd kezdjem újra!

Kisgyermekkoromban vágyódtam a szeretetre - amiről most azt gondolom, hogy az egészséges és jól működő élet egyik legfontosabb alapanyaga -, és szórványosan meg is kaptam azt. Ha belegondolok, valószínűleg ez volt az egyetlen egészséges dolog, amit kaptam. A "Szeretet Levesének" neveztem ezt. Meg voltam győződve arról, hogy amíg ebből eleget kapok, addig mindig meglesznek a szükséges eszközeim ahhoz, hogy megbirkózzak az élet hiányosságaival.

Az a legrosszabb, mikor az ember elhárítja magától a felelősséget és tagadja, hogy teljesen meg van zavarodva az elméje. Mindannyian be vagyunk csavarodva, akár elhisszük, akár nem. A legtöbben nem hiszik el. Az élet egy nagyon hosszú utazás, és én tudom, hogy ez van. Hát te?

Mennyi fájdalmat okoztam akarva és akaratlanul másoknak csak azért, mert nem tudtam megbirkózni a sajátommal? Hogyan ítélkezhettem bárki felett? Vajon milyen lennék most, ha hallgattam volna a szívemre?

Mennyi fájdalmat vagyok még képes elviselni, amíg egyszer végleg érzéketlenné válok? Mi a fájdalom, ha nem félresiklott és félreértelmezett öröm? Fájdalom és öröm, az érem két oldala. Mindkettő csak a másikkal együtt létezik.

Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe.

Olyan nem létezik, hogy az ember egy bizonyos sors csapdájába kényszerül. Senkit sem ítélnek arra, hogy középszerűen és reményvesztetten élje az életét. Az élet nem így működik.