Woody Allen

1935. december 1. — amerikai író, színész, filmrendező és filmproducer

Édes Istenem, miért vagyok ennyire bűnös? Azért, mert gyűlöltem az apámat? (...) Emlékszem, miként reagált, amikor bejelentettem neki, hogy írni akarok. "Az egyetlen írásod egy bagollyal való együttműködés gyümölcse lesz." Hogy mit értett ezen, ma sem tudom.

Az életben a legnehezebb a szívet meg az észt rábírni, hogy ugyanazt akarják.

Nem vagyok antiszociális, csak nem vagyok szociális.

Nem hiszek Istenben (...). Mert ha Isten létezik, akkor mondd csak, bácsikám, miért van szegénység és kopaszság?

Az őrültség viszonylagos állapot. Ki mondhatná meg, ki az őrült valójában?!

Ahhoz, hogy egy szubsztanciát vagy ideát megismerjünk, kételkednünk kell benne, a kételkedés pedig annyit tesz, hogy végességükben fogjuk föl azokat a tulajdonságokat, amelyek valóban "magában a dologban" vannak, vagy pedig "magától a dologtól", vagy valamitől, vagy a semmitől valók.

Végül is kétségtelen, hogy a "valóság" egyetlen jellemzője, hogy híján van a lényegnek. Amivel nem azt akarom mondani, hogy nincs lényege, hanem hogy híján van neki.

"Megismerhetjük-e" ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!

- A halál nem más, mint álom! - Igen, igen, csak éppen az a különbség, hogy ha meghaltál, és valaki elkiáltja magát, hogy "Ébresztő, kész a reggeli!", akkor sokkal nehezebben találod meg a papucsodat.

- Annyiszor bebizonyítottad, hogy a lélek halhatatlan! - Az hát! Elméletben. Tudod, így áll a dolog a filozófiával: mihelyt kilépsz az iskolából, mindjárt nem működik.

A halál a nemlét állapota. Ami nincs, az nem létezik. Tehát a halál nem létezik. Csak az igazság létezik. Az igazság és a szépség. A kettő egymással felcserélhető, de egymás aspektusai.

Mi más volna a gonosz, mint a mértéken felüli jó? (...) Nézzük a következőképpen. Ha valaki elénekel egy szép kis dalt, az nagyszerű. Ha kettőt-hármat énekel, az embernek megfájdul a feje.

Béklyóba verni csak a testet lehet. Szellemem szabadon szárnyal, a négy fal gúzsba nem kötheti, s ezért hitemre kérdem, létezik-e fogság egyáltalában?!

A klasszikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.

A kritikát sosem szabad komolyan venni (...). Az első novellámat durván lehúzta egy bizonyos kritikus. Én eltűnődtem, és maró megjegyzésekkel illettem a kritikust. Azután egy napon újraolvastam a novellát, és rájöttem, hogy igaza volt! A történet sekélyes és rosszul szerkesztett!