Vekerdy Tamás

Aki nem ment át a kételyen, az soha nem lesz képes kiküzdeni saját valóságos hitét.

A mese nem elvezet a valóságtól, mint sokan gondolják, hanem odavezet hozzá, mélyre vezet a lelki valóság tartalmaiban, legyen szó szeretetről és gyűlöletről, a fent emlegetett életről és halálról, jóról és rosszról, küzdelemről.

Ami fontos: ne maradj "a vonalon belül"! Ellenkezőleg! Lépj ki! A macska fekete szőre túllóg a vonalon? Az a jó! Attól lesz: szőr! (Ahogy a művészet a szabadságtól lesz művészet...)

Ha az állam - vagy a párt vagy bármely más kollektívum - tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára "faragni" az iskolai "gyerekanyagból", akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle - és mint tudjuk, teljesen hatástalan - ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege.

Minél kevésbé ellenőrzik a helyi hatóságok és a központi hatóságok a működését (még anyagi értelemben is), annál jobban működik az iskola.

A hajszolás a tananyagban nem ér semmit. A felejtés számára hajszolunk és tanítunk.

A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.

A túl korán felébresztett, és úgyszólván azonnal tévútra csábított kritikai szellem nem csak azt öli el, amit kritikusan szemügyre veszünk, hanem gyilkolja a szemrevételező belső erőit is.

Számtalan olyan konfliktust kell megélnünk és magunkkal cipelnünk, melyekben az idő is csak látszólagos döntéseket hoz, mert a konfliktus magvát alkotó önellentmondás feloldhatatlan és személyiségünk leglényegéhez tartozik.

Kamaszok és ifjak megdöbbenve szembesülnek a ténnyel, hogy "a szerelem" nem maga a boldogság - még akkor sem, ha realizálódik -, hanem (a barátsággal és sok mással együtt) a létezésnek egy olyan kiterjesztett köre, amelyikben az öröm is és a fájdalom is több és intenzívebb.

Iskolai pluralizmust akarunk, valamennyi életképes - a szülők által keresett és elfogadott - iskola jog- és esélyegyenlő kínálataként. Tehát: magától növekvő vegyes erdőt, ültetett monokultúra helyett.

Minden diktatúrában nagyobb a tananyag, mint a demokráciában. (...) Minden diktatúrában sokkal korábban kezdődik a gyerek életkorát tekintetbe nem vevő iskolai oktatás - nevezetesen már az óvodában -, mint a demokráciákban.

A szerves rend és rendetlenség váltakozó állapotaiban az emberi dolgok sokkal jobban tudnak működni, mint a gépies, mechanikus, merev rend állapotaiban.

Az intelligencia egy bizonyos kvantuma velünk születik. Hogy ezt ki tudjuk-e hozni magunkból, környezetünktől függ. Senkiből nem lehet többet kihozni, mint ami benne van. De sokszor fordul elő, hogy kevesebb bontakozik ki, mint amennyi lehetséges lenne.

A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletű felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.