Steven Pinker

Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk.

Örömöket és fájdalmakat élek át, és ezek értelmében követek célokat, ezért nem tagadhatom meg ugyanezt a jogot a többi érző lénytől sem. Aki számára ez banálisnak és magától értetődőnek hangzik, az a felvilágosodás gyermeke.

Az emberek a billentyűzet előtti magányukban roppant fura dolgokat ismernek be - olykor (például randioldalakon vagy ha szakmai tanácsokra keresnek rá) azért, mert ennek van következménye a való életben, máskor pedig éppen azért, mert nincs következmény: úgy könnyíthetnek a lelkükön, úgy vallhatják meg vágyaikat, félelmeiket, hogy azzal egyetlen valódi személyből sem váltanak ki döbbenetét, rémületet vagy még rosszabbat. De akár van következmény, akár nincs, az emberek ilyenkor nem csupán megnyomnak egy gombot vagy elfordítanak egy kart, hanem begépelik a sok-sok trillió lehetséges karaktersorozat egyikét, hogy körvonalazzák gondolataikat a maguk robbanásveszélyes, kombinatorikus, mérhetetlen valójában.

A nyelv nem egy hatóság által törvénybe iktatott protokoll, sokkal inkább egy wiki, ami író és beszélő milliók közreműködésével épül, akik szüntelenül a saját igényeik szerint hajlítják, miközben feltartóztathatatlanul öregednek, meghalnak, majd felváltják őket a gyermekeik, akik a maguk céljára formálják tovább.

Az újságírók a repülőgép-szerencsétlenségről írnak, nem pedig a felszállásokról. Mindaddig, amíg a rossz dolgok nem tűnnek el teljes mértékben a Földről, mindig lesz belőlük elég, hogy megtöltsék a híreket, és az emberek, mint évszázadok óta, továbbra is azt fogják hinni, hogy a világ szétesőfélben van.

Amikor járunk, minden egyes lépésnél felbillenünk, majd a pillanat törtrésze alatt megakadályozzuk az esést.

Az élet anyaga nem valamiféle reszkető, fényt kibocsátó csodakocsonya, hanem apró szegecsekből, rugókból, csuklókból, pöckökből, lemezekből, mágnesekből, cipzárokból és csapóajtókból álló szerkezet, amelyet egy adathordozó állít össze, és az ezen szereplő információ másolható, átvihető és leolvasható.

A tudomány, attól függetlenül, hogy milyen eredményre jut, garantáltan a szabad akarat eltüntetőjeként fog megjelenni, minthogy a tudományos magyarázat nem tudja befogadni azt a fajta rejtélyes, okozatlan okozást, ami az akarat fogalma mögött van. Mit keressenek a tudósok, ha ki akarnák mutatni, hogy van szabad akarat? Valamiféle véletlenszerű idegi eseményt, amit aztán az agy többi része viselkedésindító jellé erősít? Csakhogy egy véletlenszerű esemény semmivel sem illik jobban a szabad akarat gondolatához, mint egy törvényszerű esemény.