Robert Merle

Mit ér ez az élet (...), ha senkit sem szerethetünk? De az ördögbe is: miért, hogy a szerelem gyönyörűség és kínszenvedés egyszerre? Miért, hogy nap mint nap felsebzi az embert?

Egy nőnek mindig az a legszebb férfi, akibe éppen szerelmes.

Hiába parancsol a lélek: a test nem mindig engedelmeskedik.

A nők mindig örülnek a bóknak, még akkor is, ha illemtudóan elhárítják.

Lehet, hogy nem vagyok valami jó nevelő, de van egy szabály, amihez tartom magam: zsebórát nem javítok kalapáccsal.

Ha azt látom, hogy valaki ennyire fakó, mindig arra gondolok: biztos, hogy saját maga radírozta ki magát az életből.

Milyen jó lenne, gondolom, ha nő volnék, mert a nők úgy is tudnak látni, hogy nem néznek oda.

Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt.

Kezdem belátni: amit a férfiak női logikátlanságnak neveznek, voltaképp logika, csak nem olyan, mint az övék.

Élni csak akkor érdemes, ha van, aki utánad is folytatja.

Az áldozatokkal az a baj, hogy szinte sohasem azok hozzák meg, akik kívánatosnak tartják.

Az embernek mindig szabad feltevésekbe bocsátkoznia (...), ha nem úgy állítja be őket, mintha bizonyított igazságok volnának.

A pszichológia (...) nem ismer véletleneket, csak tudat alatti indítóokokat.

A siker nem egyéb, mint a túlhaladott kudarcok sorozata.