Robert Merle

Bármerre tekint is az ember, mindenütt sorompók állják útját! Ha világunkat csakugyan Isten teremtette s jónak teremtette, szeretném tudni, ki packázta azóta ennyire el!

Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.

Mi is lehetne érdeksebb az ember számára, mint maga az ember - ez az állati lény, amely néhány évmillió alatt oly sokat fejlődött testben és oly keveset lélekben?

Ez a háború. Az ember arra fecsérli az idejét, hogy találkozik egy sereg fickóval, akit nem lát többé.

A barátság olyan, mint a hegedű, húrjait nem szabad könnyekig feszítenünk!

Az megeshet, hogy valaki ne szeresse a nőket. De nemigen eshet meg, hogy aki szereti őket, ne vigye olykor túlságba szeretetét.

Egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha "érdekes" akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.

Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.

Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.

Az ember sí bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.

Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.

Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni.

Néztem a cimboráimat, és önmagamat láttam bennük.

Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.