Polgár Ernő

Szüleid életed lángjának fellobbantói.

Amit gyermekkorodban megtanulsz: életed kiapadhatatlan forrásai lesznek.

Embertársad tükör számodra: benne meglátod önmagad.

Ha igazságtalanságban, jogtalanságban, békétlenségben élsz: belefulladsz.

Minden cselekvés meghozza a maga következményét, mint ahogy a magból kihajt a fa, s ebből kisarjad a gyümölcse. A tettek és következményeik idézik elő minden élőlény sorsát. Jó az, ami a törvény töretlen érvényesülését szolgálja, és elősegíti a folyvást magasabbra fejlődő kibontakozást; rossz az, ami ezzel ellentétesen, gátlóan hat. A helyes tevékenység jó, emelkedő, tisztuló sorsot eredményez, a rossz viszont hanyatló, zavaros, bukás felé sodró sors előidézője.

Embert boldoggá ki tehetne más, mint szerelmese, akivel együtt lélegzik?

Megkaphatjátok a nőt, de ha nem szeretitek igazán: soha nem lesztek boldogok. És ti, asszonyok, tiétek a férfi, de ha nem szeretitek határtalanul: elveszítitek. Szárnyaló nőiességeket, ékességetek, finomságotok, csókjaitok és öleléseitek nélkül ők örök vándorok. Pedig ők is csak arra vágyakoznak, amire ti. Hogy szeressétek őket! S ők titeket.

Az emberiség története meghatározóan inkább a tönkretételek, a rombolások, a pusztítás és leigázások története. Az emberré válás folyamatába mintha programhiba telepedett volna.

A XX. század, ahonnan érkeztünk, több rossz embert csinált, mint amennyit elpusztított. Ahogy éltünk, már nem lehet, ahogy kellene, még nem tudunk.

Átkozott a két szemünk mohósága! Mindent megáhítunk, amit az idegenek hoznak.

A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.

Ha az élet olyan lenne, mint egy regény, akarnál élni? S ha egy regény olyan lenne, mint az élet, olvasnál?

Ha szeretsz: annyi, aminél több nem kívánható! Átutazóban a földön többre ne vágyakozz! ...