Paul Henry Holbach

Okosabbak leszünk, ha valahányszor egy jelenséget látunk, amelynek nem tudják való okát kibogozni, azt mondják nekünk, hogy ezt a hatást isten akarata vagy hatalma hozta létre?

Jó keresztény az az ember, aki pontosan végzi azt, amit papjai követelnek; ezek pedig erények helyett azt kívánják tőle, hogy legyen vak, bőkezű és engedelmes.

A könnyű kiengesztelődés a bűnös szívet még jobban megkeményíti.

A kereszténységben minden, még a bűnök is, a végén a pap javát szolgálja.

Az ima szeszélyes Istent tételez fel, akinek nincs emlékezőtehetsége, aki fogékony a dicséret iránt, akinek hízeleg, ha azt látja, hogy alattvalói megalázkodnak előtte, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minden pillanatban meghunyászkodásuk ismételt jeleit lássa.

Isten, akiről azt állítják, hogy csupa jóság, azt akarja, hogy könyörögjenek neki kegyeiért, csak annak adja meg őket, aki sokszor kéri rá, (...) miközben csak olyan könyörgéseket fogad szívesen, amelyek bizonyos megállapított szabályokba illeszkednek bele. Mit mondanánk az olyan apáról, aki ismeri ugyan gyermekei szükségleteit, de nem adja meg nekik a szükséges táplálékot addig, amíg buzgó és gyakran céltalan könyörgésekkel nem alkalmatlankodnak neki?

Az ember (...) metafizikus akart lenni, mielőtt fizikus lett volna.

A test azonos és egylényegű a lélekkel.

Létezni nem más, mint állandóan születni, növekedni, visszafejlődni és elpusztulni, kisebb vagy nagyobb lassúsággal vagy gyorsasággal.

Boldog ember az, aki tud örülni a természet jótéteményeinek, boldogtalan az, aki képtelen e jótéteményeket élvezni.

Az emberi szellem hiába próbál túllendülni a látható világ határain; mindig ide kényszerül visszatérni.