Gondolataidat ne másítsd soha meg. Maradj állhatatos a jóban. Véghez vinni és beteljesíteni akármit, akárcsak egy távoli szerelmet annyi, mint egyívű hidat emelni a Van és a Nincs között.

Mindennapi örömöm voltál, és mégis eltűntél az idő vadonjában. Szétfoszlottál a semmiben. Már nem tudom, hogyan és miért. Jelenj meg újra, teljes valóságodban. És bocsáss meg mindent. Nélküled a semmi vár reám. Az vár reám, hogy mint elanyátlanodott lélek éljek ebben a kietlen világban.

- A szenvedés valóban keserves. De szerelmed minden bánatot elűzhet. S szerelmem,
ha akarod: világot világít. Akarjad, kedvesem. Ígérem, kedvesem.

Hiszem, hogy az értelem az ember egyedüli menedéke; de nem hunyhatom be a szememet az éjszaka ragyogása, a hold igézete előtt sem, nem vitathatom mindannak a szükségességét és sorsszerűségét sem, ami nem értelem.

Gyakran előfordul, hogy az ember szeretne mások szemével látni, de csupán azért, hogy igazolva lássa a saját nézetét.

Ne kérj szeretetet attól, aki tőled nem kapott, sem ajándékot attól, akinek semmit sem adtál.

Élj úgy, mintha az élet örök volna és a lelked halhatatlan, mert lélek a szó, és aki kimondta, hogy "nyár" vagy "tél", az addig fog élni, amíg értelme lesz annak, hogy "nyár" meg "tél". Amikor meghalsz, ott leszel a mások ajkán és emlékezetük bizonytalan könyvében; és csakis ott leszel.

Nincs fájóbb seb, mint az, amit az általad kovácsolt kard üt.

Túlzott türelmetlenségből elutasítjátok a jelent, amelyben pedig élnetek kell. Sokat (de nem túl sokat!) foglalkoztok a múlttal, sokat (túl sokat!) a jövővel, amely amott vár a sarkon, és biztosan csodálatos; ámbár ebből a meséből már kezdenek kiábrándulni az emberek. Leghőbb vágyatok, hogy gyorsan, gyorsan, minél előbb elhessentsétek a jelent; így az idő gyilkosaivá váltok: eltékozoljátok a legértékesebb és lényegéből következően visszaszerezhetetlen vagyonotokat.

Szólj mindig igazat, azaz nevezd árpának az árpát, víznek a vizet, és a lehető legkevesebbet beszélj olyasmiről, ami láthatatlan és megfoghatatlan.

A művészet szükségképpen az életet tükrözi, mintegy megtisztítja a lényeget az esetlegességektől, és a végén életszerűbb lesz, mint maga az élet.

Ha az embernek rossz természete van, az öröme is olyan, mint egy epétől bűzlő szájban a bor.