Müller Péter

A Nagy Ő-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát... de élni vele nem lehet... a kis Te közelebb van hozzád, mint az Ő. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok. Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos NAGY Ő repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.

Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a NAGY Ő-vel, vagy a kis Te-vel, válaszd az utóbbit. A kis Te közelebb van a lelkedhez, és meg lehet mellette öregedni.

Egy kis önfeledtség, egy kis könnyelműség nélkül nem érdemes élni.

Gyakran a jó dolgok nem jó előszéllel indulnak. És fordítva: valami jó belecsalhat egy olyan zavaros, rossz gubancba, melyből később nem tudsz kikeveredni.

Egy jó barátság vagy akár egy szerelem indulhat nagyon drámaian is. Az élet ilyen cikkcakkosan alakul.

Nem tudjuk, hogy ha most bánt bennünket valami, nem egy későbbi örömünk titkos csírája lappang-e benne.

Az igazi öröm és derű nem az, amit valami külső ok vált ki, hanem ami a szívből ered.

Szerencsés az, akinek olyan természete van, hogy röhögni tud az egészen. Mindig. Szívből és őszintén. Vidám akkor is, ha semmi oka sincs rá.

Akkor vagy szerény, ha nem a tetted jutalmával, hanem magával a tetted örömével törődsz.

Nem akkor vagy alázatos, ha térdre hullsz és megalázkodsz, hanem akkor, ha bátran kiállsz a rád bízott ügyért.

Nekünk kell egymással és önmagunk lelkéből tüzet rakni. Hogy melegedhessünk körülötte. Ott, ahol akármilyen kis körben, de szeretet van, jó lesz élni. Ott meghittség lesz. Barátságos világ. Boldogító légkör.

Minden igazi alálkozás: tűzrakás. Amíg a közelében vagyunk, szép lesz az életünk, szeretettel teli, és megfeledkezünk arról, hogy néhány lépéssel arrébb fagy van, vaksötét és dermesztő ridegség.

Érzelmileg nehéz gyógyulni. Azt ugyanis nem tudom irányítani. (...) Hiába látom be és értem meg, hogy miért sebeztek meg - a seb fáj. És hiába teszek meg mindent, akkor is fáj! Egyet lehet: elfelejteni.

Ha meg akarod tudni, hogy igaz-e a barátságod vagy valódi-e a szerelmed, ne az érzéseidre figyelj, hanem arra, hogy mennyire vagy szabad benne.

Sokan szerethetnek, barátok, barátnők, rokonok, bárki, ha nem oldják a magányomat, ha nem élem át azt a ritka érzést, hogy végre nem vagyok egyedül, nem kell félnem, nem kell várnom, nem kell fáznom, mert itt van velem, még akkor is, ha nem szól hozzám, ha csak mögöttem áll, vagy akár a másik szobában - ha ezt nem érzem, akkor az nem szeretet.