Móra Ferenc
Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.
Édes galambom, jut-e még eszedbe Az a mosolygós nyári alkonyat, Amikor szép fejed szivemre hajtva, Elárulád te titkos álmodat? Öt éve már. S im én eljöttem érted A régi szóval lázas ajkamon: Te álmodod-e még a régi álmot, Eljössz-e hozzám, édes angyalom?
S az a legfájóbb könnyem, amelyik Csak fojtogat, de nem birom kisírni, S az a legszebb dalom, amely csupán Szivembe zsong, de nem birom megírni.
Okos emberek közé belép egy szép asszony, s kész a bolondok háza.
Nem minden asszony harap a tiltott fa gyümölcsébe, de mind kíváncsi az ízére.
Megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember.
A szív a legfurcsább csavargó, Ne bánjatok durván vele! Mert ahonnan elüzték egyszer, Hívhatják vissza bár ezerszer, Nem látják többet sohase.
Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt, Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt, Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit: S mig te a gyermekek könnyét törölgeted, Egy láthatatlan kéz a csillagok felett Letörli vétkeid!
Sírhatnékom van, ha eszembe jut A szeles éj, amelyen elaludt S valahányszor hörögve sír a szél, Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
Anyuka beteg.. Kis szivem, ma este Teneked még imádkoznod se kell, Hanem ha virágszemed lecsukódik, Repülj inkább a jó Istenhez el. S aranyhajad ha végigsimogatva Szelid mosollyal az ölébe von S megkérdezi: no Panka, mi az újság - Csak annyit mondj, hogy: apu sír nagyon.
Gyere, édes feleségem, Simogasd meg a hajam S áldjon Isten annyiszor meg, Mint amennyi szála van! Csak ne tünődj soha rajta, Szine, fénye hova lett - Csak örülj, hogy együtt értünk Hét nyarat és hét telet!
A szív a legfucsább csavargó - dölyfös kacajjal elszalad, hogy megalázva, elgyötörve visszalopóddzék a küszöbre, hol csupa dacból megszakad.
Mindenkinek ád a sors fiatal korában olyan kalandot, amire még öregen is szívdobogva gondol vissza.
Szeressük az emberiséget, de az egyes embertől semmi jót ne várjunk, mert az emberiség csoda, de az egyes ember bestia.