Mira Grant
1978. január 5. — eredeti nevén Seanan McGuire, álnéven publikáló amerikai író
A tudósítás és a feltételezés két különböző dolog, és ha az utóbbit belekevered az előbbibe, akkor az már - ébresztő! - nem hír, csak vélemény.
A bloggerek (...) lehet, hogy kevésbé kifinomultan írnak, és időnként ostobaságokat, de gyorsak, sokan vannak, és lehetővé teszik, hogy magad szűrd ki az igazságot. Tájékozódj a hírekről hat-nyolc különböző forrásból, és akkor már biztosan meg tudod különböztetni a ferdítést a valóságtól. Ha ezt túl macerásnak találod, van olyan blogger, aki elvégzi helyetted a munkát.
Az igazság szabaddá tesz, de gazdaggá nem.
A legfontosabb, hogy a nap végén várjon valaki, akiért mindezt teszed. Csak egyvalaki, aki mindig a szemed előtt lebeg, ha döntést hozol, ha igazat mondasz, vagy ha éppen hazudsz - szóval minden jelentős pillanatban.
Ha valami túl sépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, arról előbb-utóbb valóban kiderül, hogy valami nincs vele rendjén.
A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint "tőkét kovácsolni mások fájdalmából".
Meg kell tanulni gondolkodni, kizárni a lehetetlent, és tudomásul venni, hogy ami ezután marad, akármilyen valószínűtlen is legyen, az lesz az igazság.
Íme az igazság hatalma: ha csak a leghalványabb lehetősége is felmerül annak, hogy kideríthető, akkor senki sem akarja az idejét vesztegetni.
Egy nagyon fontos dolgot megtanultam a politikáról: bizonyos esetekben előfordul, hogy a stílus jelentősége felülírja a mondanivalóét.
Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerű: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk.
Az igazság nem félelmetes. Az embereknek, ha már megértették, a következményeivel együtt, és tudják, hogy nem rejtegetnek előlük valami fontosat, többé nincs okuk félni. Az igazság akkor rémisztő, ha úgy gondoljuk, hogy csak egy részét ismerjük. Márpedig (...) a hatalmon levők szeretik, ha az emberek félnek. Így igyekeznek minél jobban rátelepedni az igazságra, illetve úgy kiszínezni vagy megszűrni azt, hogy félelmetesnek tűnjék. Ha nem kellene félnünk attól, hogy bizonyos tényeket elrejtenek előlünk, akkor a már ismert tényekkel is könnyebben megbirkóznánk.
A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerű megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltűrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szűkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat?
A tényszerű tudósítás mindig biztonságot ad. Ott vannak kéznél az információk, melyek alig várják, hogy sorba rakjam őket, és követhető formát adjak nekik. Fogd a tényeket, az arcokat, az igazság különböző aspektusait, csiszold őket fényesre, és vesd papírra - illetve az esetemben billentyűzetre -; a többi már az olvasó dolga.