Milan Kundera
A partner, akit meghódítottunk, akinek fontosak vagyunk, aki szeret bennünket, az nem más, mint tükör, vagyis mércéje annak, hogy kik és mik vagyunk, mennyit érünk.
Ami akaratunkon kívül történik, azt nem könyvelhetjük el személyes kudarcként vagy érdemként.
Az ember sohasem tudhatja, mit akarjon, mert csak egy élete van, s azt semmiképp sem tudja összehasonlítani az előző életeivel, vagy megjavítani az elkövetkező életei során. (...) Nincs lehetőségünk ellenőrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az első próbája már az élet maga?
Aki azt mondja, "Ne hazudj", annak előtte azt kellett mondania: "Válaszolj", márpedig Isten egyetlen embert sem jogosított fel arra, hogy választ követeljen a másiktól.
Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.
Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.
Azt szeretném, ha az egész életem egyetlen őrült ötlet lenne.
Titkos kapcsolat van a lassúság és az emlékezet, illetve a sebesség és a felejtés között.
A kiválasztottság érzése jelen van például minden szerelmi kapcsolatban, mert a szerelem már meghatározásánál fogva is, nem megérdemelt ajándék. Az az igazi szerelem jele, ha érdem nélkül szeretnek.
Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik, az boldog.
A szerelem annyit jelent, hogy lemondunk az erőnkről.
Nem azért szégyenkezünk, mert hibát követtünk el, hanem mert megaláztatásunkat mindenki látja.
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál.