Marcus Aurelius

A halál mindannyiunkra rámosolyog. Az ember nem tehet mást, mint hogy visszamosolyog.

Ami a lényeged, az láthatatlan szálakkal belül van elrejtve benned... mi ő? Ha közelebbről megszemléled, tetteid sugalmazója, más szóval: ő maga az élet, hogy úgy mondjam: az Ember.

Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl.

Sokkal súlyosabbak a harag következményei, mint okai.

Ne fecsegj arról, milyen legyen egy jó ember. Légy az!

Ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát.

Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki nagyságával kérkedve megőrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a belátás.

Őrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp cselekedjenek.

Minden változás folytán jött létre. Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni.

Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya.

Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?

Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy, ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban vannak.

Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne.

Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi rosszabbá, és sem kívülről, sem belülről nem árt neki.

Ha hibát tallsz valakiben, szelíden javíts rajta és mutasd meg neki, miben téved. És ha nem használ a fáradozásod, magadra vessél, vagy - ami még jobb - ne okolj érte senkit, hanem maradj továbbra is szelíd.