Márai Sándor

A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.

Haza

Ember vagyok. Semmit nem ígérhetek, amit időben kell beváltani.

Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.

A mi szavunkat senki sem érti a világban. Titkunk van, mert kevesen vagyunk.

Személyiségnek lenni a legtöbb, amire ember képes.

Emberek között, akiket egymáshoz kötött a végzet, nincs büszkeség.

Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.

Nem hiszek abban, hogy házasfelek a válás után is jó barátok tudnak maradni.

Gyermeknek lenni annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és félelmeset a világról.

Ne félj a világtól. Csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer. Látott mélységet, magasságot és nem szédült el.

Én úgy akartam élni, mint aki szolgál az embernek. De nem engedték, hogy szolgáljak nekik: mindig szolgaságot követeltek, ami nem ugyanaz. Szolgálni tudok, szolga lenni nem tudok. Ezért félreálltam útjukból, megbuktam.

Mi van az emberek között?... Maga nem tudja még, hányféle kapcsolat van, az emberek négy-öt fogalommal gondolkoznak, van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom... De van más is, aminek nincsen neve. Van titkosabb és érthetetlenebb kapcsolat is, ami nem barátság, nem is szerelem, s mégis olyan forró és eleven, hogy nem lehet kitérni előle.

Úgy látszik, az életnek, mindennek, ami él, nincs más célja, mint a lehető végső időig megmaradni és megújulni.

A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy "rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.