Kyle Cease

Amikor teljesen őszinte vagy, és megosztod a valódi gondolataidat, akkor szabaddá válsz.

Gondolj egy almafára! Az almafa egyetlen célja az életben, hogy almát teremjen. Az almafákat nem érdekli, hogy szeretjük-e az almát, vagy sem. Szintén nem foglalkoznak azzal, hogy almalevet, almaszószt vagy almás majonézt készítünk majd azokból az almákból, amiket teremnek. Egy almafa soha nem kérdezi magától, "vajon hány almát fogok eladni?" vagy "mit kapok ezekért az almákért cserébe?", mert akkor pusztán azzal, hogy azon a végtelen számú lehetőségen kezd gondolkodni, amit majd az almájával kezdhet, elvonja a saját figyelmét a fő feladatáról: arról, hogy almát teremjen.

Ha egyszer kreatív munkába kezdünk, az némileg hasonlítani fog ahhoz, mint amikor hosszú idő után először használjuk a kerti slagot. Először koszos, sáros víz jön a csőből, de egy idő után, amikor a koszos víz mind kifolyt, elindul a tiszta, finom csapvíz.

Ha felismered, hogy te csak ez a pillanat vagy, ezzel együtt azt is elfogadod, hogy a végtelen lehetőség is te magad vagy.

Te, én, Obama, Oprah vagy egy hajléktalan... nem különbözünk egymástól, mind ugyanolyanok vagyunk. Mindannyian csont és bőr, szív és lélek vagyunk, és a végtelen lehetőségek tárháza. Az egyetlen, ami elválaszt téged másoktól, a hited és a múltbeli történeted. Ezenkívül azonban másban nem különbözünk.

Mindannyiunkban ott lakik egy kisgyerek, aki fél, reméli, hogy kedvelni fogják őt, és persze mindent jól szeretne csinálni.

Csak a kis, félelemmel teli részünk hiszi azt, hogy nincs szeretve, ugyanis mi mindannyian maga a szeretet vagyunk.

A szívünk csendesebb, mint az agyunk, ezért felülírjuk azt a természettől jövő útmutatást, amit egyébként testünk minden porcikájában érzünk, és az agyunk rövidlátó kifogásaira hallgatunk.

Az emberek mindig azt mondják másoknak: "légy erős" vagy "szedd már össze magad". Eközben nem jönnek rá, hogy az egyik legerőteljesebb emberi cselekedet épp az, ha képes vagy az adott pillanatban tapasztalt érzelmeidet őszintén megélni.

Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni.

Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy érezzünk.

A szomorúság a növekedés ideje.

Amikor sírsz, feloldódik benned valami. Megváltozol. Megkönnyebbülsz, és hirtelen másképp látod a világot. Néha előfordul, hogy a sírás után rögtön nevetni kezdünk.

Gyerekkorodban mindig azt csináltad, amihez kedved volt, nem érdekelt, mit gondolnak rólad mások. (...) A szabadságnak ez a szintje bármikor, életkortól és élethelyzettől függetlenül elérhető mindannyiunk számára, ha újra azzal kezdünk foglalkozni, amit szeretünk, csak azért, mert SZERETJÜK, és nem azért, mert azt hisszük, kívülről, a külvilágból SZERETETET KAPUNK valakitől.

Nem engedhetünk be semmi újat az életünkbe egészen addig, amíg helyet nem csinálunk neki.