Krekó Péter

Az emberek a negatív információkra sokszor érzékenyebbek, hiszen azok informatívabbak lehetnek, és nagyobb diagnosztikus értékük lehet - ez pedig kiélezett fogékonyságot eredményezhet a potenciális összeesküvések iránt.

Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ működését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket.

Az összetett és bonyolult jelenségek megértésének vágya kínzóan erős akkor, amikor váratlan, rendkívüli és szokatlan esemény történik: hirtelen halálesetek, terrorcselekmények, válságok vagy akár természeti katasztrófák. Az ilyen helyzeteket követően erős a biztos tudás iránti vágy, de kevés a hozzáférhető információ, és sokszor a hivatalos híradások között is erős az ellentmondás, a bizonytalanság, a kétértelműség. Ha a tudás iránti éhséget nem lehet csillapítani, megjelennek a "házi készítésű" gerillamagyarázatok, amelyekbe az adott egyén vagy csoport gyakran azt is beleszövi, hogy kinek és miért áll érdekében az információk elhallgatása vagy összekuszálása.

Az emberek sokszor olyan információt keresnek, ami megerősíti a már létező véleményeiket és hiedelmeiket, és nem olyat, ami ellentmond azoknak. Ezért sokszor vonzóbb, kényelmesebb és kellemesebb az álhírekből felépített pszeudovalóság, mint az objektív tények száraz, kusza, sokszor árnyaltabb világa. Az elfogult vélemény az egyik legtermékenyebb táptalaja az összeesküvés-elméletekre és álhírekre való fogékonyságnak.

A közösségi média algoritmusai bizonyos szempontból csak kiaknázzák azt a hajlamunkat, hogy a saját politikai véleményünk megerősítésére vágyunk, bezárva minket egy olyan, visszhangzó kamrába, amelyben csak a saját véleményünket halljuk. Gyakorlatilag olyan véleményklímát hoz létre körülöttünk, amilyenben élni szeretnénk: ahol azok a témák foglalkoztatnak másokat is, mint minket, és az emberek többsége azt gondolja a dolgokról, mint amit mi.

A közösségi média nem teremt új minőséget, nem változtatja meg az embereket. Egyvalami azonban biztos: a közösségi média 21. századi eszközeivel sokkal könnyebb középkori nézeteket terjeszteni, mint valaha.

Az emberi felületesség és hiszékenység mindig is jövedelmező üzletek alapja volt, de talán sosem volt olyan egyszerű kiaknázni, mint a közösségi média korában.

A mesterséges intelligencia fejlődésével a ma még esetlenül és megmosolyogtatóan működő botok és az emberek közti kommunikáció sokkal kevésbé lesz megkülönböztethető. Jó mesterségesintelligencia-algoritmusokkal az álhírgyártás folyamata is automatizálható lesz. Ma még javarészt emberek csapnak be minket, gépek segítségével, holnap ehhez már jó eséllyel emberek sem kellenek majd.

Az embereknek a valóságot és a képzeletet néha nehezebb különválasztaniuk, mint gondolnák.

Ha a paranoidnak nincsenek ellenségei, teremt magának.

A bizalmat mindig sokkal könnyebb lerombolni, mint fenntartani vagy újjáépíteni, hiszen fogékonyabbak vagyunk a feltűnőbb és társas szempontból informatívabb negatív jelzésekre, és nagyobb jelentőséget is tulajdonítunk ezeknek.

Modern diktatúrákban az összeesküvés-elmélet a hatalom részéről mindennapi munkaeszköz. Minél erősebb elnyomást alkalmaz egy rezsim, annál inkább szüksége van a külső-belső ellenségekkel szembeni állandó fellépésre annak érdekében, hogy az általa alkalmazott erőszakos eszközöket és az elnyomás módjait indokolni tudja.

Diktátornak lenni nem életbiztosítás: a természetes halál jóval ritkább esetükben, mint a demokratikusan megválasztott vezetőknél.

Az, hogy a közösségi média az álhíreken keresztül felhasználható a demokrácia aláaknázására, még természetesen nem jelenti azt, hogy minden demokratikus problémáért a közösségi médiát kellene okolni. Mindössze el kell fogadnunk, hogy a technológiának nincs inherens morálja: eszközöket szolgáltat, amiket jó és rossz célokra is fel lehet használni.