Karinthy Frigyes
Megkaptam a világhírű grafológus véleményét az írásomról, melyben maradék nélkül jellemez, és megállapítja, hogy cinikus fráter vagyok, és nem hiszek a grafológiában. Igaza van. Tényleg nem hiszek, tehát helyes a jellemzés, tehát hiszek.
Feltaláltam magamat. Megyek a szabadalmi irodába és bejelentem.
Aki alamizsnát kér, nem biztos, hogy megkapja - de szegénységét egészen biztosan elárulta.
A világ formája a mozgás - lényege a nyugalom.
Természet. Bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet - ez az egyetlen törvénye.
Női Descartes. A férjem gondolkodik - tehát vagyok.
Józan ész. Igen, a paraszti, egyszerű logika. Valóban egészséges, de sokra nem lehet menni vele. Az ember paraszt marad ezzel - ahhoz, hogy többre vigye, egy kis bolondság kell.
Vegyes házasság. Egy férfi és egy nő elvette egymást. Ennél vegyesebb házasságot igazán nem tudok.
A szélhámost, ha férfi, becsukják, ha nő, ünneplik.
Hogy sajnálják azt a féllábú embert! Nekem két féllábam van, mégse sajnál senki!
Ha az ember reggel megsebzi a kisujját, napközben csodálkozva tapasztalja, hogy az érzékeny ujjat mindenhová beléveri: ez valószínűen tévedés, máskor is így van, csak nem veszi észre.
Mennyi szín és furcsaság és élet (...) és mennyi emlék és mennyi remény.
Nem mind arany, ami fénylik. Lehet, kedvező körülmények közt, gyémánt is.
A XIX. század második felében valaki, elbizakodván a tudomány nagy eredményeiben, feltette a kérdést: "íme, tudjuk már, milyen a fű és a fa és milyenek az állatok - lássuk hát, milyen az ember?" És a méltatlan kérdésre, mert az óvatos és körültekintő tudomány elodázta a választ, kotnyelesen megszólalt a Művészet, és nagyképűen úgy tett, mintha őt kérdezték volna. És megszületett a naturalista regény: Zola, Balzac, Flaubert.