Karinthy Frigyes
Szerelmi győzelem. Győzött a férfi - győzött a nő. Csupa pirruszi győzelem! Győzni csak a szerelemnek szabad.
A világ az ember, aki nézi, az asszonya, akinek elmondja.
Légy tehát szerény, de csak önmagadra - a véleményedre ne légy szerény!
Át a skandináv hegyeken, a fenyveseken át, a kék tavak között, az éles, sós levegőben hullámozva szalad a drót, a töltés mellett, leszalad és felszalad oszlopok közt, nem néz se jobbra, se balra, mint a hazaszaladó kismalac, mikor megdobják, sivít, és fut tovább. (...) Szalad a drót, és a drótban szalad a szó, oda és vissza, pillanat ezredrésze alatt, emberi szó, mit érdekli a drótot? Az oszlopokat se érdekli, ők fából vannak, megcsonkított, kivágott rokkantjai a fák világtársadalmának, őket a fák érdeklik, megcsonkítva és fájdalmasan sajogva, ha kérdeznek valakit, legfeljebb a drótot magát, nincs-e külön üzenet számukra?
Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tűnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szűkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet, és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át.
Előttem köd, helyettem senki, semmi, Köröttem fény, utánam néma csönd - És mégis minden nélkülem lesz és volt És semmi nem történik általam.
Az emberek, ha idősebbek lesznek, és rájönnek, hogy senki se hallgat rájuk, bosszúból gyereket szülnek maguknak, hogy legyen valaki, aki előtt játszhatják a felnőttet és mindentudót.
A szeretőm fiús, görög leány, Lányos török fiú, ki egykor élt, Ahol tajtékot Aagis öble hány.
Az emberek nem egészségesek, hanem boldogok akarnak lenni.
- Hiába nevet, ha nem tudná, jellem alatt a következetességet, az egyéniségünkhöz való ragaszkodást kell érteni, gondolatban és tettben egyaránt. - Gondolatban és tettben? Más szóval, mindig ugyanazt gondolni, mindig ugyanazt tenni, a gondolat és a tett szabadságának végtelen lehetősége közül?
Egy költő barátom, kissé tág értelemben, azt magyarázta, hogy "magamat keresem". Igen ám, de akkor ki az a magam és hol találom meg a sok közül, akiket itt vagy ott felfedezek, miről ismerem meg?
Rögeszme!... És hogy annak képzelem magam, aki látszatra, kifelé, az emberek szemében vagyok - ez talán nem rögeszme? Az ő kedvükért hordom csak álarcomat, esküszöm: mint valami igazolványt, felmentést, jelvényt, hogy félre ne tegyenek, ki ne toloncoljanak, le ne tartóztassanak.
Szeressétek a világot, a kék eget és a messzeséget - magatok és hazátok szeretetét pedig bízzátok az ösztönre: az jobban tudja, hogyan kell szeretni önmagunkat.
Az ember igazság és igazságra való törekvés nélkül másoknak és önmagának haszontalan, fájdalmas nyomorék, elvetélt élet, koraszülött, rossz álom, lidércnyomás, jajgató és ásító lyuk az élet testén.
Fontos teendőimet halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki - ha terveit nézem, hogy mi mindent akar átélni életében - hatezer évre rendezkedik be, nem hatvanra.