Kanehara Hitomi

Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le. Pedig olykor magam is tévedek.

Úgy gondoltam, ha hagyom a dolgokat a maguk útján haladni, majd csak lesz valahogy. A dolgok pedig többé-kevésbé a maguk útján haladtak és többnyire mindig lett is valahogy. Akár a papírsárkány, amelynek elpattant a kötele, szabadon szállok, amíg csak akarok!

Szeretni annyit tesz: meghalni. Amíg élek, nem szerethetek. Vajon élnem kell vagy meghalnom? Szeretnem kell avagy megtagadnom a szerelmet? Olyan nehéz az egész, olyan nehéz!

Bármennyire szereti két ember egymást, ahol nincs fizikai kontakus, ott a szerelemnek sincs értelme.

Mi a fenének tépelődöm itt, ebben a tökéletlen világban? Olyan vagyok, akár a vadon élő csimpánz, amit kényszerrel fogtak be és dugtak ketrecbe az állatkertben.

Az ember bizonytalanná válik, amikor valami, amihez már hozzászokott, hirtelen eltűnik az életéből.

A világban minden mulandó, és olykor előnyösebb, ha mások szemében nehéz eset vagyok.

Ostobaság volna tudatosan szabályoznom azt, amire tudat alatt gondolok. Ha ilyet tennék, akkor valami olyasmit is elveszítenék magamból, amit amúgy jónak tartok.

Nehéz napról napra úgy élni, mintha valami törékeny holmival kellene bánnia az embernek. Ám amíg e törékeny holmi számomra becses, az életem továbbra is idegesen és naivan telik.

Olykor-olykor arra is szükség van, hogy a hazugságot hazugsággal tetézze az ember.

Akárhogy is nézzük a dolgokat, a hazugság az hazugság marad. Ha bizonygatni akarnám, hogy amit tudat alatt hazugságnak érzek, mégsem hazugság, az olyan volna, mintha a hazugságot hazugsággal akarnám leplezni. Be kell ismernem: hazudtam.

A düh olyan, akár a lárva. Pillanat alatt képes elszaporodni, végül pedig olyan állapotot idéz elő, amelyből nincs visszaút. Elég volna végeznem a lárvákkal. Ám a dühöt nem lehet akarattal legyőzni. Éppen ezért utálom annyira.

Elhatároztam, hogy úgy tekintek a szavaidra, mintha zenei hangok volnának.

Amiben nincs misztikum, abban nincs vonzerő.

Mindenki örül, amikor látja, hogy az erőfeszítései megtérülnek. A nehezen vagy kellemetlenül megélt pillanatok szempillantás alatt foszlanak köddé, amint a befektetett erőfeszítéseink megtérülnek.