Kálmán Olga

Valaki két lábbal beledöngölte az újságírást a sárba, utána még ráhányt, aztán rálapátolt egy kis földet, és le is locsolta, hogy még nagyobb legyen az iszap. Ez nagyon nagy baj. És az a fajta politikai különbözőség is, hogy vannak, akik az igaz oldalhoz tartoznak, és vannak a sötét oldalon állók, hogy vannak az igaz magyarok és a hazaáruló nem magyarok. Ezt tenni ezzel az országgal, ezzel a társadalommal hosszú-hosszú évekre és évtizedekre, az egyik legnagyobb politikai bűncselekmény.

A soha meg nem lévő szavazó bizalma könnyebben elnyerhető, mint a mélyen csalódotté. Ez utóbbi megbántva, átvágva érzi magát, őérte sokat kell küzdeniük a politikacsinálóknak, hogy ismét hinni tudjon bennük.

A nyugati átlagszavazó alultájékozott és közönyös, nem csoda hát, ha a modern politika az ő megtévesztéséről szól. Ebből egyenesen következik, hogy a legfontosabb kérdés nem az, hogy mit tudnak az emberek a politikáról, hanem hogy mit nem. Egy lépéssel közelebb is jutunk így ahhoz, hogy miért fölösleges racionális érvekkel fárasztani magukat a politikusoknak, és miért érdemes inkább az érzelmekre hatni.

A politikai kampány nem egy értelmiségi műfaj, mert az a látszatról, a hiedelmekről, a vágyakról szól, és nem morális kérdésekről, és néha a legidiótább okok miatt választanak meg egy-egy jelöltet az emberek.

Egy ügyes államférfi nem arról beszél, amit ő maga szeretne hallani, hanem arról, amit a nép.

Az előcsalogatott és felfűtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja.

A demokrácia és a szabadság sokkal jobb, mint a diktatúra, de az anarchia az rosszabb, mint a diktatúra.

Annak, aki egy rendszert megbuktat, felelőssége van azért, hogy mi jön utána.

Nem egyszerű megfejteni, hogy az emberek mitől lesznek egyszer csak bátrak.

Biztosan fontos, hogy az ember tevőlegesen részt vegyen a saját sorsa irányításában, de azért ez legtöbbször a vágy szintjén marad, és nem követi valós cselekedet.

A demokrácia egyik alapvető fokmérője, hogy mindkét fél elég érett legyen ahhoz, hogy a játékszabályokat komolyan vegye: a politikus felelősen beszél, tervez, ígér, a választó pedig ugyanolyan felelősséggel mérlegeli az adott helyzetben megvalósítható ígéreteket. Ha a politika azt harsogja, amit az emberek hallani szeretnének, a választók pedig el is várják, hogy csak számukra tetsző üzeneteket küldjenek nekik, akkor az adott ország hosszú időre az össznépi önbecsapás csapdájába esik. Az összes szereplőnek felnőttnek, érettnek kell lennie ahhoz, hogy a demokrácia működjön.

Hogy ki, mikor és minek a hatására találja meg az útját, arra nincsenek sablonok, a világutazóból is lehet szerzetes, és akár egy remete is nekivághat az útnak.

A szeretet, az elfogadás és a tudás (...) nem csak a család, hanem az oktatás és mindenki más feladata, aki valamilyen formában megérinti az embereket, hatással tud lenni rájuk.

A magyar oktatási rendszer nagymértékben a lexikális tudásra helyezi a hangsúlyt, ami többnyire csak biflázás, és nem a gyakorlatban használható ismeretek megszerzése. De ez már így volt a mi iskoláskorunkban is, mégis tudtunk magunkkal mit kezdeni a világban.

A leckénél fölöslegesebb dolog a világon nincs. Az eminens odakeni, a többi pedig a szünetben lemásolja az eminensről. Minek otthon gyakorolni, hiszen aki tudja, az unja, aki nem tudja, az rosszul fogja begyakorolni.