John Gray

Attól, hogy az érzéseknek első hallásra nem mindig "van értelme", még lehetnek jogosak és együttérzésre méltók!

Amikor a nő megpróbálja megváltoztatni a férfit, annak éppen az a szeretetteli bizalom és elfogadás hiányzik, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy magától megváltozzon.

Régi emlékek rendszerint nem úgy bukkannak elő belőlünk, hogy udvariasan bemutatkoznak. (...) A múlt fájdalma rávetül a jelenre. Apróságok, amelyekre különben ügyet sem vetnénk, hirtelen rettentően tudnak fájni.

Ha egy férfi bevonul a barlangjába, általában sérült a lelke, vagy egyedül próbálja megoldani a gondjait. (...) Ne üljünk közvetlenül a barlang szája előtt arra várva, hogy végre kijöjjön.

A nő sokszor el sem tudja képzelni, miért nem kérnek bocsánatot a férfiak, amikor valami igazán súlyos hibát, tévedést követnek el. Az igazság az, hogy a férfi fél: nem bocsátanak meg neki.

A férfi nagyon is ragaszkodhat a párjához, mégis eltávolodik tőle. (...) Az erős kötődésben a férfi elveszítheti önmagát.

Minél meghittebb a viszonyunk valakivel, annál nehezebb tárgyilagosan meghallgatnunk az álláspontját anélkül, hogy védekezni, visszavágni próbálnánk. (...) Nem az fáj, amit ilyenkor mondunk, hanem az, ahogyan.

Kéretlenül tanácsot adni egy férfinak annyit tesz: úgy gondoljuk, nem tudja, mit tegyen, vagy legalábbis egyedül nem lesz rá képes. A férfiak erre nagyon érzékenyek, mert képességeik kifejezésre juttatása rendkívül fontos a számukra.

A vitákat azzal kerülhetjük el, ha sosem feledjük: párunk nem arra figyel, amit mondunk, hanem arra, ahogyan. Ahhoz, hogy vita kerekedjen, két ember kell, de a megállításához egy is elég.

Amikor nem vesszük figyelembe a két nem közötti különbségeket, tulajdonképp nem hagyunk időt arra, hogy megértsük és tiszteletben tartsuk egymást. (...) Ilyenkor a szerelem a lehető legjobb szándék mellett is haldokolni kezd. Valahogy egyre több gond árnyékolja be kapcsolatunkat. Az elfojtott düh hol itt, hol ott tör ki. Próbálkozásaink, hogy megbeszéljük a dolgokat, sorra kudarcba fulladnak. Nő a bizalmatlanság. A végeredmény pedig az elutasítás, a másik elnyomása. A szerelem varázsa odalett.

Ha egy férfi szeret egy nőt, párja valósággal ragyog a szerelemtől és a megelégedettségtől. A legtöbb férfi ilyenkor naivan azt hiszi, hogy ez a ragyogás örökké fog tartani. De azt várni egy nőtől, hogy mindig ugyanúgy viselkedjen, olyan, mintha azt várnánk az időjárástól, hogy sose változzon, és örökké süssön a Nap.

A nők legtöbbje tévesen azt feltételezi, hogy a segítséget nem kell kérnie. Mivel ő ösztönösen megérzi mások szükségleteit, azt várja a férfitól, hogy az is érzékeny legyen erre.

A nő olyan, mint a hullám. Amikor nagyon jól érzi magát, önbecsülése a csúcspontjára ér, ám ekkor a hangulata hirtelen megváltozhat, és az íve elindul lefelé. De ez is csak átmenet. Ha eléri a legmélyebb pontot, a nő kedélye újabb fordulatot vesz. Megint elégedett lesz önmagával.

A férfi olyan, mint a gumikötél. Amikor elhúzódik, csak egy bizonyos távolságra teheti ezt, mert onnan már visszapattan.