Jászberényi Sándor

Kevés dolog van a XXI. században, ami sértőbb volna annál, mint hogy megvonják valakitől az információ-hozzáférés lehetőségét. El lehet venni egy embertől a szabad választásokat, a demokráciát, el lehet venni a szabadságjogai nagy részét, de nem vehetik el a kommunikációs eszközeit, melyeket használ és ismer. Senki sem fog önként sötétben maradni, elvágva mindentől és mindenkitől.

Egy országban, amely sosem volt demokrácia, sok minden előbukkanhat a ködből.

Egészen pontosan mit is jelent, hogy az ember az életéért fut? Hogy gyáva? Nem. Úgy gondolom, az a gyávaság, ha el sem megyünk oda, ahol esetleg majd futni kell az életünkért.

Mikor fut egy kiküldött tudósító az életéért? Akkor, amikor megszűnik semlegesnek lenni. Ha egy konfliktusban az egyik érdekelt fél úgy gondolja, hogy az újságírók részei az ellene zajló háborúnak. Ilyenkor az újságíró is ugyanolyan célpont lesz, mint bárki más a zónában. Rosszabb esetben kiemelt célpont.

Ha egy újságíró egy olyan országból érkezik, ahol demokrácia van, szólásszabadság, nyilvánvalóan a mellé fogja letenni a voksát, aki ezt követeli. Persze tartózkodhat a hivatalos véleménynyilvánítástól, de nem tud teljesen objektív maradni. Köti a saját értékrendje, a társadalom, amelyben szocializálódott. Bármelyik autoriter rezsim esküdt ellensége lesz, már csak az eszmék miatt is, amiket képvisel. Munkájával pedig, legyen ez fotózás, videózás vagy éppen cikkírás, a rezsim legitimitását ássa alá, hiszen megmutatja, hogyan reagál a diktatúra a demokratikus követelésekre.

A rettegés nem menekülés közben kezdődik el. Az ember nem fél az utcai harc közepén, mert nem ér rá félni, ez ilyen egyszerű. El van foglalva egy csomó dologgal: például megtervezi, merre menekül, ha megindul a tömeg, fotókat készít, filmez. Menekülés közben sem fél. Igyekszik kijutni a helyszínről a feltételezett biztos ponthoz, ahol meghúzhatja magát. A félelem a biztos ponton kezdődik. Ez lehet egy üzlethelyiség, egy többágyas diákszállás, egy hotelszoba. Azt hiszem, a tétlenséggel van összefüggésben, azzal, hogy az ember ráér gondolkodni azon, mi történhet vele. A lélek legsötétebb órái ezek.

A kritikus tömeg az pontosan annyi ember, amennyit már nem lehet feloszlatni. Ezer-kétezer tüntetőt még szét lehet verni, le lehet tartóztatni, de tízezret már nem. Nekik támadni értelmetlen és felesleges.

Egy politikai vákuum, egy új hatalom megjelenése minden esetben csak rosszat hozhat a nemzetközi politikában: egy régi ellenség mindig jobb, mint egy új szereplő, mert az előbbinek legalább ismerjük a szokásait.

Ha bent állsz a frontvonalon, nem gondolsz semmire. Nem is hallod a gondolataidat, mert a vér dübörgése elnyomja őket az agyadban. Praktikus kérdésekre koncentrálsz. Például, hogy merre vannak a menekülési útvonalak az utcában, hogyan kerülhetsz ki a tömegből. Hogyan óvd a kamerádat, miközben kifelé jövet oldószert locsolnak az arcodba könnygáz ellen a tüntetők. A félelem mindig utána kezdődik. Egyedül. Nem is igazi félelem ez, csak a kezed kezd el remegni, ha visszanézed a képeket. Így reagálja le az idegrendszered, hogy mennyire voltál közel a halálhoz.

Ha az ember a civilek oldaláról fotóz, önkéntelenül is azonosulni kezd velük. Nem ideológiai szinten. Egyszerűen, mivel bent áll a tüntetők között, ugyanazt a könnygázt szívja, ugyanazok lőnek rá. Kevés szimpátiát érzel az iránt, akinek a célpontja vagy.

A törvény arról beszél, hogy mi nem család. Én azonban író vagyok. Nekem arról kell beszélnem, mi az. Család az, ahol figyelnek arra, hogy élj. Családtagod az, akinek, ha van mit ennie, neked is van. Aki a te életedet és jólétedet olyannak tekinti, mint a sajátját. Aki a vérét adja érted, nem (...) amikor nemz, hanem azután is bármikor, bármelyik órában. Az apád és az anyád azok, akik arra szövetkeznek, hogy amíg védtelen vagy, megvédjenek akár az életük árán is. Homályos, le nem írható okok miatt. Ha meg lehet határozni, pontosan miért teszik, nem igazi család. Testvéred az, aki akkor is a testvéred, amikor nem jó annak lenni. Abban igaza van a törvénynek, hogy a családnak köze van a vérhez. Egy családban ugyanis bárki önként ontja a vérét a másikért, ezért család. (...) A család valójában egy eszme. Ezért lehetetlen törvénnyel leírni.

Minden konfliktus egyforma, legfeljebb a táj változik, de a háborúban eltöltött idő mindig ugyanaz. Erről szól a háború, a várakozásról. Vársz, hogy történjen valami. Vársz egy hotelszobában, egy kávézóban, vársz a frontvonalon, a tábortűz mellett, és közben úgy teszel, mintha lenne esélyed megérteni, mi történik. Nincs. Ha történik is valami, túl gyorsan történik ahhoz, hogy felfogd. Mire megérted, már újra várakozol. Az a munkád, hogy eladd mások privát poklát, úgy, mintha értenéd vagy közöd lenne hozzá.

A tökéletességnek nincsenek jellemzői, egyszerűen csak létrejön, ha az ember elég szerencsés. Megtanulni nem lehet.

Az igazán értékes dolgok létrehozásához gyakorlatilag semmi köze az embernek. Valaki vagy valami más hozza létre az alkotást.