Graham Greene

Isten az egyetlen, akiért az idő dolgozik.

Talán, ha nagyon akarnám, hogy megértsenek, vagy hogy én megértsek valakit, beleringathatnám magam a hitbe, de én riporter vagyok: Isten pedig csak a vezércikkíróknak létezik.

Az emberek nem szeretik a valóságot. Nem szeretik a józan észt. Amíg a koruk rá nem kényszeríti őket.

Vannak pillanatok, amikor egy férfi is sírhat, anélkül, hogy szégyenkeznie kellene.

A házasság olyan vállalkozás, amelyben a férfiak a szabadságukat, a nők pedig a boldogságukat teszik kockára.

Az emberi természet nem fekete és fehér, hanem fekete és szürke.

A késlekedő győzelem éppolyan idegfeszültséget okoz, mint az elnapolt vereség.

Sohasem tudtam megérteni, miért, de némelyek beveszik azt a fantasztikus képtelenséget, hogy istene személy szerint mindenkinek van, de húzódoznak a személyes ördög elfogadásától.

Aki szerelmes, az féltékeny is.

A bizonytalanság a legrosszabb, amit szerelmes érezhet: ennél némelykor a leghétköznapibb, vágy nélküli házasság is jobb.

Úgy látszik a gyűlöletet ugyanazok a mirigyek táplálják, mint a szerelmet: s ugyanolyan cselekvésre indítanak. Ha nem tanultuk volna meg, hogyan értelmezzük a passió történetét, pusztán cselekedeteik alapján meg tudnánk-e mondani, hogy a féltékeny Júdás vagy a gyáva Péter szerette-e jobban Krisztust?

Ha egy asszony egész nap foglalkoztatja az ember gondolatait, nem volna szabad álmodni róla éjszaka.

Szörnyű dolog a féltékenység. (...) Ha az ember gyalázatosan érzi magát, irigyli mások boldogságát.

Egy történetnek nincs se kezdete, se vége; az ember önkényesen választja ki azt a megélt mozzanatot, ahonnan vagy visszatekint, vagy előrenéz.

A csillagfény eleven és örökké mozgó, majdnem olyan, mintha azokból a határtalan térségekből valaki a jóakarat üzenetét küldené, mert a csillagoknak még a neve is kedves. A Vénusz minden nő, akit szeretünk, a Medvék gyermekkorunk mackói, és a Dél Keresztje (...) azoknak, akik hisznek (...), olyan lehet, mit egy zsoltár vagy lefekvés előtti imádság.