Fazekas István
1967. május 5. — magyar költő, műfordító
Az Úr szeretetének nem az a tükre, hogy hogyan kedvez, vagy miként kivételez velünk. Isten szeretete éppen jótetteink sokaságát jelenti.
A szomorú hétfők gondjaitól többnyire csak a szomorú vasárnapok keserűségéig vagyunk képesek eljutni. És amíg a sebeinket nyalogatjuk, nem vesszük észre a körülöttünk tündöklő élet páratlan csodáit.
Az ember szereti elveszíteni a józan eszét. Különösen ha kevés van belőle.
Minden teremtő lélek megérzi legalább egy pillanatra a semmi, pontosabban a léttelenség káprázatosan hívogató és szédületesen csábító örvényét. Éppen ezért az igazi veszteségek körül mindig a tragédia deleje vibrál a levegőben.
A munka az Istené, az ördögé a munkátlanság.
Nagy-törzsű fájdalmaink gyökerét kitépni vajon ki tudja?
Lángra kap itt minden virradat, s fekete üszök lesz a hófehér madár. A múlt csak káprázat, törvénytelen itt az emlékezet.
Űzött a gyönyör, mely fosztogat, A rontás volt tündöklése. Eljátszottam ifjúságomat, Kellett a nők ölelése, Ám hűtlenség tőrdöfése Okán csaknem a sírba estem: Kész vagyok a vezeklésre. Istenem, mért hagytál el engem?
Csábító örvény a virtuális kultúra, melyben jelen kell lennünk, de nem szabad elmerülnünk benne! Csak az a költészet, s az az irodalom az igazi, mely a szép életre mozgósít.
Nem az élet a csoda, de csoda már egyetlen jótett is.
Ha a gonoszság fészkelődik benned: engedd, hogy megkísértsen a jó.
Soha ne állj bosszút azért, hogy halandó vagy: halhatatlanságod záloga éppen halandóságod szépségében rejlik.
A magyar a félbehagyások népe. Szándéka mindig sokirányú: mindet megvalósítani lehetetlenség volna. Éppen ezért megkezdett dolgait általában félbehagyja. Aki félbehagy valamit, az lemond a teljesség igényéről. Aki pedig nem törekszik a teljességre, az előbb-utóbb kiábrándult lesz. Legtöbb kiábrándulásunk nem a tehetetlenségünkből, hanem nagyravágyásunkból fakad. Talán ezért van az, hogy nálunk a fegyverek közt énekelnek, a békében többnyire hallgatnak a múzsák.
Nincs, ami csillapítaná a Trianon okozta seblázat. Ám a csonkításnál nagyobb probléma, hogy a műveltségétől megfosztott nemzet nem csupán identitását veszti el, hanem emberi tartását is, majd emberiességét, és végül: emberségét.