Elizabeth M. Gilbert

Egyetlen épeszű módja van az alkotásnak: fel kell ismernünk és el kell fogadnunk, hogy az alkotó nem birtokolja a műve által kiváltott reakciókat. Ha az emberek élvezetet merítenek az alkotásodból, az csodálatos eredmény. Ha ügyet sem vetnek rá, az sajnálatos dolog. Ha félreértik, ne görcsölj rajta. És mi a helyzet akkor, amikor az emberek teljes szívből gyűlölik, amit alkottál? Ha leplezetlen gúnnyal támadnak rád, kétségbe vonják az intelligenciádat, becsmérlő szavakkal illetik az indítékaidat és sárba tiporják a nevedet? Csak mosolyogj rájuk kedvesen és javasold nekik - amennyire udvariasan csak lehet hogy menjenek és hozzák létre a maguk istenverte alkotását.

Az ember művészi önkifejezését továbbra is üdítően lényegtelennek tartom. Pontosan ezért imádom annyira.

Ha valamit szeretsz, és eléggé akarod - bármi legyen is az-, akkor nem zavar, hogy a velejáró szarburgert is meg kell enned.

Ha az embereknek csupán pénzre lenne szükségük ahhoz, hogy kreatív életet éljenek, akkor a szupergazdagok lennének a legnagyobb képzelőtehetséggel megáldott, legproduktívabb és legeredetibb gondolkodók a világon... de hát nem azok. A kreativitás alapvető hozzávalói mindenki számára ugyanazok: bátorság, mágia, engedély, kitartás, bizalom - és ezek az elemek mindenki számára, univerzálisan elérhetők.

Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.

A tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben és hermelinbundában (...), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy "nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó".

A tökéletességre való törekvés tragikus időpocsékolás, mivel nincs semmi, ami a bírálatokon felül állna. Nem számít, hány órát ölsz bele abba, hogy valami hibátlant hozz létre, valaki tuti talál benne valami kivetnivalót.

Az emberek általában csak magukra gondolnak. Nincs idejük arra, hogy azon rágódjanak, te mit csinálsz vagy milyen jól csinálod, mert mindenkit teljesen lefoglal a saját személyes drámája. Lehet, hogy az emberek figyelme egy pillanatra feléd fordul (ha látványosan és nyilvánosan sikerre viszel valamit vagy felsülsz valamivel), de ez a figyelem nagyon gyorsan visszaterelődik oda, ahol mindig is volt - önmagukra. Habár elsőre talán szörnyen magányos elképzelésnek tűnik, hogy nem mi vagyunk az első számú napirendi pont mások számára, ugyanakkor felszabadító is.

A normál életben, ha valamiben jó vagy és keményen dolgozol rajta, nagy valószínűséggel sikeres leszel. A kreatív erőfeszítések világában viszont előfordulhat, hogy nem így lesz. Esetleg egy rövidke ideig megízlelheted a sikert, hogy aztán soha többet ne legyen benne részed. Lehet, hogy ezüsttálcán kínálják feléd a jutalmat, miközben ugyanakkor kihúzzák a lábad alól a szőnyeget.

A kreatív siker védőszentje néha gazdag, szeszélyes öreg hölgyre hasonlít, aki egy távoli dombon álló, hatalmas palotában lakik, és érthetetlen döntéseket hoz azzal kapcsolatban, ki örökölje a vagyonát. Néha megjutalmazza a sarlatánokat, és rá se hederít a tehetségesekre. Néha kizár olyanokat a végrendeletéből, akik egész életében hűségesen szolgálták, a Mercijét meg arra a jóképű, fiatal srácra hagyja, aki egyszer lenyírta a füvet a háza előtt. Hiába igyekszünk megfejteni az indítékait, azok rejtve maradnak előttünk.

Lehet, hogy a kreativitás istennője megjelenik neked, de az is lehet, hogy nem. Ezt figyelembe véve valószínűleg az a legjobb, ha nem számítasz rá, és nem a szeszélyeitől teszed függővé a személyes boldogságod meghatározását.

A kíváncsiság a kreatív élethez vezető út és az igazság maga. Az alfa és az ómega, a kezdet és a vég.

Megeshet, hogy az egész életedet azzal töltöd, hogy a kíváncsiságodat követed, és a végén nem tudsz mit felmutatni - leszámítva egy dolgot: azt a kielégítő tudatot, hogy a kíváncsiság nemes emberi erényének szentelted az egész létezésedet. És ez több mint elég ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, gazdag és csodás eletet élt.

Ne add fel az álmaidat abban a pillanatban, amikor a dolgok már nem mennek olyan könnyedén vagy nem olyan kifizetődőek. Mert ez az a pillanat, ahol az "érdekes" kezdődik.