Debbie Macomber
1948. október 22. — amerikai írónő
A legnagyobb bajban is tudsz olyat mondani, amitől az ember felderül.
Az évek hosszú során rengeteg hibát elkövettem, de mindig szerettem a fiamat, és soha nem cserélném el az anyaságot semmilyen más tapasztalatra a világon.
Lehet, hogy a kiszámíthatóság kényelmes, de van valami lelkesítő abban, ha mindig másmilyenek vagyunk.
Michael az ébren töltött ideje nagy részében kábultan fekszik. (...) A harcot feladta, és vele együtt az élni akarást is. Mindig azt hittem, hogy a halál úgy jön el, mint egy éjszakai besurranó tolvaj, aki ellopja, ami a legértékesebb. Úgy hittem, hogy az ember a halált a legvégső pillanatig tagadja, az utolsó leheletéig küzd. De nem, Michael már elfogadta a halált.
Nincs drágább dolog, mint az egészséges szív és a józan ész. Van úgy, hogy el kell engedni valakit - el kell engedni az iránta táplált érzelmeket -, hogy megvédjük magunkat.
Az élet a kellemetlen meglepetései mellé mindig csomagol némi elégtételt.
Azt akarom, hogy a szüleim annak fogadjanak el, aki vagyok. Talán nem váltottam valóra a rólam szőtt álmaikat, de jó, tisztességes és őszinte ember vagyok. Ez igazán számíthatna valamit a szemükben.
Ha igent mondok valamire, tudnom kell, hogy ezzel mire mondok nemet.
A tisztaság és a rend nem tartozik az erősségeim közé. Ha Isten azt akarta volna, hogy a nők végezzék a házimunkát, nem a férfit teremtette volna meg elsőnek.
Ha az anyám meg akar változtatni, meg kell hogy adja ezt a jogot nekem is. Ha én csalódás vagyok a számára, tudnia kell, ő sem a tökéletes szülő megtestesítője.
A legjobb bosszú, ha jól vagyunk. Nekem pontosan ez a szándékom. (...) Nem volt könnyű túlélni a válást, de el kell felejtenem végre, mert a haraghoz és a fájdalomhoz való ragaszkodás nem vezet sehová.
Mindnyájan más egyéniségek vagyunk, mást hozunk magunkkal, és így szövődik köztünk barátság.
Egy ponton túl a kezdetnek folytatássá kell alakulnia, valaminek a megvalósulásává.
Nem gondoltam magamról, hogy valakit úgy istenigazából gyűlölni tudok. Most már tudom, hogy a haragom mélységes és határtalan tud lenni... de azt kívánom, bár ne tudnám.