Charlaine Harris

Bensőmben félreérthetetlenül éreztem az elutasítottság fájdalmát. Olyan jól ismertem ezt az érzést, hogy már a részemmé vált, mintha a második bőröm lett volna.

Annyi minden zaklatott fel olyan mélyen ez alatt a rövid idő alatt, hogy azt sem tudtam, hol kezdjem a felzaklatódást.

Nehéz randizni, amikor pontosan tudod, hogy a pasi mire gondol. Nagyon sokszor, ismerve a férfi pontos gondolatait, kitöröl minden vágyat és szeretetet.

Úgy éreztem magam, mint a marionettfigura, amelynek váratlanul elvágják a zsinegeit. Erőtlenül estem össze.

Utáltam hazudni. Szinte mindig tudtam, hogy más mikor hazudik, ezért úgy éreztem, mintha nekem is hatalmas betűkkel fel lett volna írva a homlokomra, hogy "HAZUG".

Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.

Azt mondják, amikor egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik. Csakhogy ők nem laktak az én házamban. Itt ugyanis a legtöbb ajtó mögött, amit kinyitottam, mindig valami félelmetes dolog rejtőzött.

Most van rám szükséged. És nekem is most van rád szükségem. Összeillünk. Ezt te is tudod.

A bontás mindig könnyebb, mint az építés.

Néha nem vagyok jó ember, és úgy tűnik, ez nem is javul.

Olyan vagy, mint egy szál fehér gyertya a szénbánya mélyén.

Ne keresd a bajt, az már amúgy is keres téged.

Sose gondold azt, hogy a boldogság csak úgy jár neked!

Néha az élet többet nyújt, mint amennyivel meg tudsz birkózni. Ilyenkor egyszerűen el kell fogadni.