Bodor Ádám

1936. február 22. — erdélyi magyar író

A történelem ismétlődő válságok sorozata, melynek elemei egy spirál mentén más és más szinten újra és újra az erőszak eszközeivel szabják meg térségek életét. Nem a múlt kísért, hanem az a folyamatos kockázati tényező, amit az emberi természet hordoz magában. Történt talán valami lényeges fordulat a gondolkodásban a Gulag és a holokauszt óta? Srebrenica talán olyan rég volt? Kortárs történelmünk ma sem erkölcsi normák mentén alakul.

A műnek helyt kell állnia önmagáért, az író alakja csak maradjon valahol az olvasói sejtelmek ködében.

A szabadság és a boldogság megélése, azt hiszem, adottság kérdése, erre való hajlamunk valahol a bordák mögött lakozik, nem mindenki részesül belőle. Szélsőséges példával élve, jelen tud lenni a boldogtalanság a legnagyobb társadalmi biztonság, anyagi jólét és családi harmónia közepette is, míg van, aki sanyarú körülmények között is képes magát szabadnak érezni.

Élete során ki korán, ki később szembesül a ténnyel, hogy nem kivételezett lény, ugyanolyan eséllyel számíthat azokra a próbatételekre, melyeknek kockázatát addig magabiztosan inkább mások sorsába képzelte.

Az ember ösztönösen felejt, a járvány elmúltával azt gondolja, úrrá lett fölötte, az alapvető társadalmi, gazdasági, kulturális szerkezetek pedig némi zökkenőt követően a bevált gyakorlat szerint működnek majd tovább. A világon végigsöprő, meglepetésszerű esemény élménye nem elég, hogy az ember ilyen rövid idő alatt átértékelje egzisztenciális kilátásait - gondolkodása továbbra is megmarad élete megszokott koordinátái között.

Ez különösen jó a hegyekben, hogy egy kicsit fél az ember.

Te csak ne ígérj semmit. Ígérjük inkább azt, hogy nem ígérünk egymásnak semmit. Elég lesz nekünk a pillanatok őszintesége. Ugye érted? Szükségünk van ígéretekre? Hát nincs.

Egyszer mindenkiről kiderül valami. Minek magunkat mindig csak takargatni.

Más a hangja a csendnek, amikor valaki van benne, és megint más, amikor a falak között nem tartózkodik senki, amikor még a lehelet is visszhangosan ütközik meg a kietlen falakon, mivelhogy a környéken senki emberi lény lelkével nem találkozik.

Tudósember sem reménykedhet vállalkozása sikerében, ha szellemi erőfeszítéseivel párhuzamosan nem fordít kellő gondot a megfelelő testi erőnlétre.

A maradandó sikerhez (...) szilárd társadalmi háttér, anyagi beágyazottság, és az abból eredő könnyed magabiztosság szükséges. Magyarán, eleve pénzed legyen ahhoz, hogy aztán rendesen pénzt keressél.

A lélek mélyebben fekvő zugaiba nem lát bele senki.

Nem léteznek önmagukban érdektelen, banális dolgok. Ha belegondolsz, a mindenkori helyes emberi magatartás nem lehet más, mint minden szubjektumnak a világ egyetemességében való szemlélete. Hogy megértsd, amiről beszélek, köznapi példával élve arra kell gondolnunk, hogy akár a lószarnak, explicite, mint létező dolognak az anyagi jelenlétén túl igenis érzékelhető eszmei háttere van. A ló segge, jegyeztem meg. Az neki az érzékelhető háttere.

A világirodalom tele van emlékezetes nevekkel, bizonyságul, hogy semmilyen körülmények között nem mindegy, hogyan hívnak valakit. Olykor a hősi szerep is fölmagasztosít egy-egy köznapi nevet, én mégis azt hiszem, egy történetnek már eleve része az a hangulat, ami a névből árad és ami megmozgatja a képzeletet. Egy jól kitalált név a maga klímájával befolyásolja az eseményeket, könnyebb vele dolgozni, mert rendszerint magával hozza a képzeletbeli alak személyiségét is.

Minden névnek egyénisége van, rejtett előjele, bűvköre, és az ilyesmi a hétköznapi életben is előbb-utóbb beleszól az ember sorsába. (...) Mindez fokozottan érvényes az irodalom stilizált világában, ahol minden fuvallatnak, árnyalatnak jelentősége van.