Benina

A fájdalom könnyei nagyon ritkák, kicsikém. Néma sikolyok és vértelen fájdalmak útján születnek. Ne pazarold olyanra, aki nem érdemes rá!

Nem fogalmazok közönségesen, csak lecsupaszítom a valóságot.

Vannak az életben pillanatok, amikor kétségbe vonod az emberiség létezésének értelmét. Amikor őrültnek gondolod a Teremtőt, amiért megadta a hatalmat a nemesi családba születettnek, akár kiérdemelte az illető, akár nem.

Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez! Óvjuk egymást: Te engem, én Téged! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd bölcsőd a sírodban, mert ezt a világot együtt hagyjuk el. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak!

Az egész világom középpontja volt - feketére festettem volna a napot is a kedvéért, vagy ha azt kéri, elcsenek egy fényes csillagot az éjszaka sötét bársonytakarójáról, hogy csak neki világítson. A szél csak miatta táncolt a mezőket tarkító virágszirmokon, a nap az ő kedvéért ragyogott melegen, és ha bánkódott, a felhők vele szomorkodtak, az ő könnyeit ontották. Csak kérnie kellett volna, és én az utolsó csepp véremig azon munkálkodom, hogy teljesítsem a kérését. Csak boldognak akartam látni.

- A remény gyilkol, és olyan tengerbe hajszol, aminek a hullámait soha nem szelídítheted meg! (...) - De nem húz a mélybe, hanem a felszínen tart.

Hiába állította, mégis úgy éreztem, hogy valaki más illene hozzá. Valaki, akit a sors olyan anyagból gyúrt össze, ami épp neki való. Aki tökéletesen illene hozzá, és tisztában lenne az erejével, vagy épp annak hiányával. Egy olyan lányt, aki biztosítaná számára a boldogságot.

Minden érdekelt vele kapcsolatban, és szinte pattanásig feszült minden érzékem, hogy bár vele vagyok, mégsem érezhetem őt.

Szerelemre lobbanni egy álmaimban látott lány iránt! - micsoda romantikus őrültség.

Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.

A bánat a részeddé vált, fájdalommá alakult. Egyre inkább elnehezült, és egyre mélyebbre húzott, ahol már senki nem tudott elérni téged.

Hidd el nekem, drága barátom, a tudás nem mindig áldás! A végtelen tudás ijesztő, taszítja azokat, akik nem képesek rá, s csak a végtelen magányosságot hagyja maga után.

Gyűlöltem, mert nekem megadatott, míg ő a hideg földbe kényszerült. Gyűlöltem, mert élveztem, ahogy a forró víz átmelengeti fáradt testemet. Gyűlöltem az életet, amikor ő már halott volt.

Vannak olyanok, akik ok nélkül bántanak, fájdalmat okoznak, és te így megtanulod becsülni a szeretetet és a törődést. Vannak, akik a mélybe löknek, hagynak lezuhanni, de így tudsz majd mindig felállni. Vannak, akiket elveszítesz, mert meghalnak, te pedig így tanulod meg értékelni az életet.

A rémálom nem bennem élt, hanem én éltem át minden egyes elátkozott napfelkeltével, amit nélküle kellett megélnem.