Arthur Golden

Eembe jutott, hogy Joroidóban egyszer az egyik fiú a tó közelében egy tüskés bokorba lökött. Amire kikászálódtam belőle, annyira megvadultam, hogy akár egy faágat is keresztül tudtam volna harapni. Ha valaki egy néhány percnyi szenvedéstől is majd meg tud őrülni, akkor mennyit ronthatnak az embereken a hosszú esztendők? Még a kő is elkopik, ha sokan tapossák.

Néha csak az segít minket át a nehéz dolgokon, ha elképzeljük, milyen volna az a világ, amelyben teljesülhetnek az álmaink.

Ha nem feledkezel el a kitűzött céljaidról, minden alkalmat meg fogsz ragadni, hogy közelebb kerülj hozzájuk.

A jövőnél csak a múlt lehet sivárabb.

Néha szinte azt érzem, hogy az emlékeim élőbbek, mint azok a dolgok, amelyeket magam körül látok.

Az élet maga nem egyéb, mint állandó vihar, amely folyamatosan elmos mindent, ami addig volt, pusztaságot hagyva maga után.

Nem tudom, mikor láthatjuk ismét egymást, vagy milyen lesz a világ akkor, amikor ismét találkozunk. Valószínűleg szörnyű élmények lesznek mögöttünk. De mindig te fogsz az eszembe jutni, valahányszor úgy érzem, kell még szépségnek és jóságnak lennie ezen a világon.

Nem mondhatjuk a napnak, hogy süss többet. Vagy az esőnek, hogy ess kevesebbet.

Előző estén gondolkodtam el azon, mi lesz, ha az elnök életem végéig nem vesz tudomást arról, milyen szerepet játszik az életemben. Másnap reggel alaposan átnéztem a kalendáriumomat, hátha találok benne valami utalást arra, hogy az életem nem fog céltalanul eltelni. (...) Amikor a lenyugvó nap fényében hazafelé tartottam, majdnem elgázolt egy katonai teherautó. Ekkor kerültem életemben legközelebb a halálhoz. Amikor másnap reggel megnéztem a kalendáriumomat, kiderült, az veszélyesnek mondta a Patkány irányába való haladást, márpedig a bolt éppen abban az irányban feküdt. Engem csakis az elnökkel kapcsolatos jelek érdekeltek, és ez a figyelmeztetés elkerülte a figyelmemet. Ebből rájöttem arra, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni.

Az életben egyikünk sem találkozik annyi szeretettel, amennyire szüksége volna.

A sorscsapások elleni állandó küzdelem volt az, ami valójában életben tartott. Akinek állandóan árral szemben kell úsznia, tudja, egyetlen mozdulatát sem hibázhatja el.

Saját magunknak kell legyőznünk a csalódásunkat.

A csalódások leküzdésére a legalkalmasabb eszköz a munka.

A múlt iránti fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik és az ember egyszerre kíváncsi lesz, mi van mögötte.

Figyelj erősen, és ha rájössz, mi az, amit meg kell figyelned, az lesz a jövőd.