Ancsel Éva
Egy szenvedély, ha valóban szenvedély, akkor az legyen halálos. Különben hobbi, passzió, játék, pótcselekvés, meg ilyesmi. Az igazi az, amibe belehalhat az ember.
Van rosszabb a rossznál - tudniillik a rossz igazolása. Természetesen nemesnél nemesebb eszmék segítségével.
Az ember majd minden bűnre képes, csak hogy ne kelljen magát bűnösnek tudnia.
Soha senki sem fog új életet kezdeni, mert azt a spongyát, amellyel éltünk tábláját letörölhetnénk, soha nem fogják fölfedezni.
Az egyedüllét még nem magány. Inkább a lélek diétája a társasélet nehéz lakomái közt.
Ha valaki szisztematikus rendben elő tudja adni, hogy mely okokból kifolyólag, s milyen indokok alapján szereti azt, akit szeret, az vagy úgy hiszi, hogy a jól nevelt embernek így kell beszélnie, vagy sohase szeretett.
A lélek akkor öregszik, ha már csak a földön járnak a vágyai, szárnytalanul.
Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: "Csak töprengj, okoskodj - dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla."
A szomorúság a lélek elidőzése az időben.
Nem attól magányos a bohóc, hogy egyedül áll a porond kellős közepén, hanem attól, amit tudnia adatott. Aki fontosat tud, annak az arca rizspor nélkül is krétafehér.
Ha a homokórában a szemek elkopnak, akkor talán az örökkévalóság marad az üvegben?
A képmutatóknak nem könnyű megbocsátani, mert pontosan tudják, hogy mit csinálnak. Tisztában vannak vele, hogy baj van az eredeti példánnyal.
Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre.
A gonoszság nem más, mint a karakterré dermedt gyűlölet.
Az igazság hasonlít az olyan haranghoz, amely egyetlenegyszer kondul, de megállnak tőle az órák.