Alexandra Bracken

Mi értelme olyan emberrel lenni, aki nem hisz bennem, amikor vannak olyanok, akik igen?

Mindenkiben van valami, ami az egy adott helyre vonatkozó emlékekre van hangolva. Az erős érzelmek, különösen a rémület és az elkeseredés olyan lenyomatot hagy egy adott helyen, amely visszhangzik mindazokban, akik olyan balszerencsések, hogy belépnek ugyanerre a helyre.

Nincs annál gyötrelmesebb érzés, mint amikor az ember mondana valamit, valami fontosat, de nem tudja, hogyan öntse szavakba. Ha átélt valamit, de nem képes kiadni magából, és ez belülről mardossa.

Ez a veszélyes az álmokban... az, hogy az ember olyan gyorsan beléjük tud keveredni.

Minden vég valaminek a kezdete. Tény, hogy nem kaphatjuk vissza, ami a miénk volt, de lezárhatjuk magunkban a múltat. Új életet kezdhetünk.

Ezer jelből észre lehet venni, ha valaki hazudik. Nem kell hozzá különleges képesség, nem kell az agyukba látni, hogy felfogjuk a bizonytalanság és a feszengés apró jeleit. Általában csak annyit kell tenni, hogy nézzük a másikat. Ha beszélgetés közben balra pillantanak, ha túl sok részletet említenek egy történetben, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak, azt jelenti, hogy nem mondanak igazat.

Felnőttekkel jobb, ha nem beszélget az ember. A felnőttek hajlamosak egy dolgot hallani, és másként értelmezni, mint amit hallottak.

Az ígéreteket szentek és balfácánok tartják csak be. Az emberek többsége a magának tett fogadalmakat is megszegi.

Az élet maga a bizonytalanság, és az egyetlen orvosság ez ellen a vakmerőség.

Akivel nem néznek szembe, arra nem emlékeznek az emberek.

Az áligazságok ragályként harapóznak el és fertőzik meg a lelkeket.

A hamisság fárasztó. És ami ennél is rosszabb, becsapunk vele másokat.

A legtöbb embernek egyetlen árnyéka van, nekem azonban kettő. A múltam folyvást ott van a sarkamban, a nap minden órájában és percében; képtelen vagyok lerázni magamról.

A kígyó levedli a bőrét, de a színét nem változtatja meg.

Az igazság akkor él, ha kimondják.