Idézetek a vidámságról
A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik, ráadásul teljesen őszinte.
Valahogy csak lesz. Úgy még sohase volt, hogy valahogy ne lett volna...
Egyszer egy számítógép megvert sakkban - de aztán alulmaradt kick-boxban.
Út: hosszú, keskeny földsáv, amely mentén eljuthatunk onnan, ahol elviselhetetlen, oda, ahova hiába megyünk.
Érdekes, a feleségem mindent tud, csak azt nem, miért jött hozzám.
Fogyókúra idején is ehetünk bármennyit, csak ne nyeljük le.
Szeretek a falnak beszélni. A fal az egyetlen, ami soha nem mond nekem ellent.
Tévedni emberi dolog, de ha igazán el akarsz rontani valamit, számítógépre van szükséged.
Ebben a korban már gyorsan meg kell gyónnom a bűneimet, mielőtt elfelejtem őket.
Koromat kitöltöttem, boromat betöltöttem.
Semmi sem igényli annyira a változtatást, mint mások szokásai.
Egy ember számára semmi sem lehetetlen - ha nem neki kell megcsinálnia.
A régi nézeteket valló természettudósok ragaszkodnak a biblikus felfogáshoz, a mózesi teremtés-monda tanához, s annak kronológiai alapján mind a világot, mind magát az emberiséget csak 5000-6000 esztendősnek tartják. Akad köztük olyan is, aki nemcsak a teremtés évét, de hónapját és napját is kiszámítja. Mások azt is tudni vélik, hogy az ősi patriarcháknak milyenek voltak a testi adottságaik, így pl. Henrion francia akadémikus kiszámította, hogy Ádám 27 méter, Ábrahám 9 méter, míg Mózes csak 3 méter magas volt - s ezt a francia akadémián erősen bizonygatta is.
Az öregedés a szülők szükségszerű és elkerülhetetlen veresége gyermekeikkel szemben.
Egy pozitív hozzáállás nem fogja megoldani minden problémádat, de elég embert fog bosszantani ahhoz, hogy érdemessé tegye az igyekezetet.