Idézetek a tudásról
A szépség nem érték, ellentétben a tudással.
Igazából nem a nagy dolgok fontosak, amiket mások találnak ki, hanem az apróságok, amiket mi magunk.
A gondolat a szél. Az elménk a vitorla. Jó utat!
Az, aki mindent tud, az nem fontolgat. Az tudja az egészet egyben.
Bölcseség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg. És tudomány által telnek meg a kamarák.
Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.
A tudás hajszolása ellenállóvá tesz az érzelmek iránt.
Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul.
Csak a valódi dolgok válhatnak ismerőssé! S csak az ismerős dolgok kimeríthetetlenek!
Egzisztenciális kockázat (...), hogy valójában egy szimulációban élünk, és ezt a szimulációt ki fogják kapcsolni. Úgy tűnhet, hogy nem sok mindent tehetünk ez ellen. Mivel mi vagyunk a szimuláció tárgyai, nincs lehetőségünk befolyásolni, hogy mi történjék benne. A legjobb módszer a kikapcsolás elkerülésére az, ha igyekszünk érdekesek lenni a szimuláció megfigyelői számára. Feltételezve, hogy valaki valóban figyeli a szimulációt, jogosnak tűnik az a feltételezés, hogy kisebb valószínűséggel kapcsolja ki, ha az leköti a figyelmét. Rengeteget töprenghetnénk azon, mitől érdekes egy szimuláció, de az új tudás létrehozása kétségkívül kritikus része lenne.
A tökéletlenség minden komplex folyamat velejárója, és ebbe az emberi intelligencia is beletartozik.
Ha egy embernek csak tudást adunk, de erkölcsöt nem, az fenyegetés a társadalomra nézve.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal, Minő az erdő, míg az élet elfoly, Örömtelen poros szobafalak közt. Hosszúnak nézed-é az életet, Hogy sírodig teóriát tanúlsz?
Az intelligencia (...) az információ szelektív pusztításával állítja elő a tudást.
A tudás minden formája értékes: a zene, a művészet, a tudomány és a technológia éppúgy, mint a testünkbe és agyunkba ágyazódott tudás. Bármelyikük elvesztése tragikus következményekkel jár.