Idézetek az önbizalomról
Mivel a depresszió titokzatos és jobbára láthatatlan, könnyen szégyenfolt lesz belőle. A depressziósoknak pedig különösen kegyetlen dolog a szégyenfolt, mivel a gondolatokra hat, márpedig a depresszió a gondolatok betegsége.
Soha ne engedd meg senkinek, hogy visszahúzzon, Mindig egyenesen előre haladj az úton, Ha visszanézel, mosolyogni fogsz az egészen, És azon kapod magad, hogy az álmaidat elérted.
Ha kövérnek mondod magad, ha lepattintod a bókokat, ha őrülten féltékeny vagy, azzal elriasztod magad mellől az embereket. Ha egy férfi vagy nő nem képes szeretni önmagát, az a legkevésbé vonzó, akármilyen dögös is az illető. És akármilyen elcsépelten hangzik is: ha tiszteled magad, a többiek is tisztelni fognak téged.
Amint abbahagyod a másokkal való összehasonlítgatást, felfedezed a saját személyiségedet, és becsülni kezded a téged alkotó és egyéniséggé tevő különleges tulajdonságokat - azaz megtalálod az önbizalmad.
A szégyennel többek között az a baj, hogy valójában nem leszel tőle kevesebb, csendesebb vagy kevésbé látható. Egyszerűen csak így érzed.
Az erőtlenség gúzsba köt minket, ahogy azt is, amit hiszünk, tudunk és érzünk. Elrejti a valódi énünket, láthatatlanná tesz minket, idegenné saját magunk számára is.
Noha az önbecsülés és a magabiztosság nem ugyanaz, bizonyos átfedést mutatnak egymással. A valóban magabiztos ember nem viselkedik arrogánsan, hiszen az arrogancia csak a bizonytalanság elleplezésére szolgáló vékonyka fátyol.
Az őszinte hit - önmagunkban, egy ötletben - erős pajzs, amiről lepattan a fenyegetés.
Amikor hagyjuk, hogy a saját fényeink ragyogjanak, azzal másoknak is lehetőséget nyújtunk ugyanerre. És ahogy megszabadulunk a félelmünktől, a jelenlétünk automatikusan megszabadít másokat is.
Ha az ember profi baseballjátékos, aki éppen ütni készül, nem lepődhet meg azon, hogy egy csomó ember éppen őt bámulja, és közülük jó pár valószínűleg magvas megjegyzéseket tesz a technikájára. Egy másik jó csomó ember viszont a sörével van elfoglalva, vagy éppen szelfizik a barátaival, és mindenestül lemarad az ütésről. "Jaj, lemaradtam! Történt valami érdekes?" - kapnak aztán észbe, talán kicsit zavartan is, amiért nem figyeltek. A helyzet tehát az, hogy az emberek valójában sokkal kevesebbet foglalkoznak velünk, mint gondolnánk, még olyankor is, amikor mi vagyunk a figyelem középpontjában. Aki pedig éppen ránk figyel, azzal se tudunk mit kezdeni. Annyit tehetünk, hogy elütjük a labdát.
Azt hisszük, hogy mindenki jóval több figyelmet szentel nekünk, mint amennyit a valóságban... és mindezt rossz szándékkal is teszi. Ettől az érzéstől roppant nehéz szabadulni.
Húzd ki magad és vedd észre, ki is vagy te, és miként tornyosulsz a körülményeid fölé.
Minden nehéz helyzetben noszogatnunk kell magunkat: bátorítani, hogy kicsit még bátrabbak legyünk, és mindig valamivel bátrabban, bevállalósabban cselekedni. Átlépni a félelmeink, a szorongásunk és a gyengeségünk falán. Kicsit jobban jelen lenni. És így idővel, fokozatosan, végül csak elérünk oda, ahová el akartunk jutni - még ha az elején nem is gondoltuk volna, hogy eljutunk odáig.
Belül keressétek a fényt, önmagatokban leljetek menedéket! Vezéreljen az igazság, mint fény a sötétben, mert az lehet csak menedéktek! Magatokban, ne másban higgyetek!
Az önelégültség vezeti azon dolgok listáját, amiktől egy vezetőnek félnie kell.
Facebook
Pinterest