Idézetek a könyvről
Bármilyen furcsán is hangzik, de a vaskos könyvek az olvasó kényelmét szolgálják: ha már egyszer befészkelte magát egy meghatározott fikcióba, otthonosan mozog a házban, ahol a szereplők élnek, hasonló folyamat játszódik le egy bestsellerben is fejezetről fejezetre, mint egy szappanoperában; azért kedvelik a háziasszonyok többek között a mamutsorozatokat, mert olyan minimális szellemi hozzájárulással ringatózhatnak a rétestésztává nyúló történetben, hogy közben semmiféle többletinformációval nem kell terhelniük magukat, egy újabb film elé ülni mindig kockázatosabb, hátha nem tetszik a helyszín vagy a szereplők kara. Ezért van az, hogy már az alcím feltünteti, miféle nézőközönségnek szánják. Már senki sem csodálkozik a szellemi renyheségre utaló meghatározásokon a tévéműsorokban, hogy most egy "kórházsorozatról", gimnazistákról, ügyvédekről szóló szappanoperáról vagy úgynevezett családi sorozatról van-e szó.
Ha van valami, amitől minden regényíró haja szála égnek áll, akkor az a félelem, hogy mialatt leírja az események egymásutánját, akaratán kívül is türelmetlenné teszi az olvasót. Mégpedig az által, hogy eltér az események folyásától, és visszakalandozik rég elhagyott jelenetekhez.
- Hogyan segíthet egy könyv? - Mit gondol, mire jók a történetek? Ezek a történetek, a klasszikusok? Oka van annak, hogy mind ismerjük őket. Azért vannak, hogy megbirkózzunk a világunkkal, a világgal, aminek nem mindig van értelme.
Egyszer volt, hol nem volt c. film
Minden könyv valamilyen helyzetben születik, és a könyvnek nem árt, ha ez a helyzet nem unalmas.
Az legyen tehát a könyvvizsgálás meghatározása, hogy anélkül, hogy valamely hasznos könyvnek útját megnehezítse, kizárja mindazokat, melyek tévelygő, botránkoztató és veszedelmes gondolatokat terjesztenek.
Napjainkban, amikor az olcsó tájékoztató könyvek foglalkoznak a világon minden elképzelhető témával, legtöbbünk többnyire tisztában van vele, hogy miként viselkedjék az élet apró válságainak idején. Csak magunkat hibáztathatjuk, ha nem tudjuk, mitévők legyünk, amíg az orvos megérkezik, vagy miként készítsünk a babának csinos télikabátot a nagypapa tavalyi jégeralsójából, vagy mely módon bánhatunk el leghatékonyabban a fagyasztott birkahússal.
Én azt tartom, amíg valaki nem olvasott el minden régi könyvet, semmi jogcíme sincs rá, hogy az újakat többre becsülje.
Mit számít egy könyvnek negyvenöt év! Csak az emberek cserélődnek folyton.
A szakácskönyv az egyetlen könyv, amiről elmondhatjuk, hogy boldoggá tette az embereket.
A könyv az én kezemben nem kegytárgy, amire csak ránézni szabad, hanem átvezetés egy másik világba, alkalom és eszköz és kíváncsiság és élvezet, mert különben minek.
Könyvek révén sokan lesznek tudóssá az iskolán kívül is, könyvek nélkül viszont senki nem lesz tudós, még az iskolában sem!
Az irodalomban a befejezés többféle lehet. Van, hogy boldog, de van, hogy szomorú. Van, ami nem várt fordulatot hoz. Néhány könyv végén nyitva marad az ajtó a folytatáshoz, és persze vannak mesebeli befejezések is, amikor a lány megkapja hercegét. Elgondolkodtató befejezések, amiktől átértékeljük saját életünket, és a világban betöltött szerepünket. És ott van az a befejezés is, ami előre sejthető volt, mégis meglepetésként ér.
A szellemes cselekmény inkább a szerző megelégedésére szolgál és nem az olvasóéra.
Nem jó, nem tanácsos egy olyan könyv elé furakodni, amely az ember hiúságáról, fajzatunk eredendő nyomorúságáról szól. Mert az oktalan, aki vakságban megteszi, nagy valószínűség szerint nem a könyv bevezető elméje lesz, hanem az öntelt hiúság első hiteles illusztrációja.
Sajnos, kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit - így teszek én, és így tesznek író barátaim is: tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek - de maga a mű.
Facebook
Pinterest