Idézetek a kapcsolatról
Az ember (...) nagyon magára hagyatott valami. Gyerek és szülő, szülő és gyerek, férj, feleség, szeretők, testvérek stb., vagy talán mondjuk így, vérségi kötelékek. Hát Istenem, a vallás és a társadalom kerítései kötnek és az ember nehezen vallja be, hogy például nincs köze az öccséhez. Tartja magát. Azt hiszi, hogy ez rosszaság. Megszokás. A vérségi köteléket úgy elhalványítja az idő, mint akár a faji hovatartozást. (...) Közeli rokonok tíz év után idegen emberként kerülnek össze s vagy megszeretik egymást, a vérségi kapcsolatoktól függetlenül, vagy nem.
Én abban hiszek, hogy úgyis mindig azzal vagy együtt, akivel együtt kell lenned.
A magányos emberek sok esetben szavak nélkül is megértik egymást.
Annyit mondhatok, nekem nagyon fontos a barátságod. És ez nem szavakon múlik, talán még sor kerülhet arra is, hogy szavak nélkül, tettekkel bizonyítsam a barátságomat.
Furcsa és természetellenes lenne, ha mindenki mindenkit szeretne. Az emberek nagy többsége nem szereti és nem gyűlöli az embertársát.
Szögesdrótot feszít ki mindenki elé, aki közelíteni mer magához. Mert talán nem is az a lényeges magának, hogy senki se tartozzon magához, hanem maga nem akar senkihez se tartozni. Nem mer! Gyáva.
Miért erőszakolja magára, hogy magányos legyen? Milyen jogon meri csinálni, hogy közel enged magához másokat, hogy aztán amikor már közel van a másik, lehúzzon eléje egy vasfüggönyt?
A rokonszenveknek meg az ellenszenveknek szaguk van a levegőben.
Még sohasem gondolkoztam róla, de azt hiszem, az a varázsa, hogy jó ránézni. Nagy dolog, nekem elhiheti, ha valaki a szemével, az arcával, a mosolyával is jóindulatra tudja hangolni az embereket.
Vannak élőlények, amelyek kizárólag a mi bosszantásunkra jöttek a világra. Ilyen például a szúnyog és a szomszéd. A két élőlény között az a különbség, hogy a szúnyogot könnyebben agyon lehet csapni.
Rohadjak meg, ha gyáva módra meglapulva fogom eltölteni a hátralévő napjaimat, nehogy magamra haragítsak valakit. Az én dolgom az, hogy hogyan élek. És hogy hogyan halok meg.
Ismerem a fickót, elég sok időt eltöltöttem vele. De még jobban ismerem a másik fazont. Azt, aki odafigyel rád, és érti, mit mondasz. Azt, aki rád néz és beléd lát, a lelked mélyére. Aki eléri, hogy higgy minden szaros tündérmesében, amit hallottál. Végső soron talán nem én leszek a nő, aki együtt élhet azzal a férfival, aki benne lakozik, de szeretném, ha boldog lenne.
Az alsóbbrendűekkel úgy bánok, mint velem egyenlőkkel; kegyes csalás ez, hogy boldoggá tegyem őket, s úgy illik, hogy felüljenek nekem, legalább bizonyos határig.
A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradságos munkával lehet visszaszerezni.
A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.
Facebook
Pinterest