Idézetek az igaz szerelemről
Ő volt az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, amint valóra vált.
A szerelemben csak a jelennek van jelentősége. Aki a múltat firtatja, nem szeret igazán.
A szerelem, legyen az bármily nagy, nem róható fel vétek gyanánt és nem lehet sajnálat tárgya.
A féltékenység végső soron kalmárságot űz a szerelemmel, amikor örökké feltételekhez köti: csakis engem szeress, más után ne vágyakozz.
Az önhittség nem illik össze a szerelemmel. Az önhittség önzővé teszi az embert, megkeményíti szívét, megzavarja látását. Az igazi szerelemhez az illik, hogy szerény, alázatos és bátortalan legyen. A legcsekélyebb érintés is fájdalmas számára, minden tekintettől megremeg, bármelyik pillantás a féltékenység vívódásai közé dobja. És csakis a féltékenység óvja meg az embert az oktalan vakságtól, a csalóka önhittségtől. A féltékenység mindig újabb és újabb kérdésekkel ostromol, mindig újabb és újabb válaszokat vár... Féltékenység a szerelem.
Arra gondolt, hogy a szerelem olyan érzés, amelyért érdemes volt feláldoznia magát. Még akkor is, ha az a szerelem nem az övé volt.
Egy könnycsepp, amint szégyenlősen ott remeg szeretőd szempilláin, nagyobb és drágább kincs, mint a világ valamennyi asszonyának csókjai és ölelései.
Szeretsz, szenvedsz, élsz: íme a szerelem szentháromsága.
A szerelem nem kéri számon tőled, hány csókot adtál vagy nem adtál másoknak. A szerelem nem kutatja múltadat és nem fürkészi jelenedet. Minden reménye a jövő, sajátos önzése is a jövőért van. A reménytelen remény és a vigasztalan vigasztalódás a balzsama, amely ugyanolyan édes, akárcsak a szenvedés, akárcsak a szerelem.
A szerelem nem ismeri a hűséges meg a hűtlen szót.
Most nem szeretlek. Most magamnál is jobban. Most nem is tudom.
Aki megérti a csillagok életét, megérti az emberi szerelmet is.
Nincs olyan nagy költő, zeneszerző, festőművész vagy szobrász, mint a szerelmes. Ahhoz, hogy a művész megértse a szenvedés nagyszerű költészetét, előbb magának is szerelmesnek kell lennie. Nem a költők alkották a szerelmet, hanem a szerelem alkotta a költőket.
A költészet, mondják némelyek, meghamisította a szerelmet. A költészet dalokká, szobrokká, verssorokká másította azt az egyszerű és természetes érzelmet, ami hajdan a szerelem volt, bolonddá tette az embereket, akik különben is jócskán indulatba jöttek a bolondsághoz vezető úton, és ínyenckedőkké azokat, akik mindaddig éheztek.
A szerelem nem ismeri azt, amit a világ "viszontszerelem" névvel illet.
Facebook
Pinterest