Idézetek a gyermekről
Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket.
Egyvalamit megtanultam az iskolában: a gyerekek közti dinamika zűrös tud lenni. Bármilyen bájos jelenetnek vagyunk is tanúi a játszótéren, mögötte a folyton változó hierarchiák és szövetségek zsarnoksága húzódik.
Ha két egymásért dobogó, egymást megértő szív egymásra talál, meg van vetve alapja annak a szent érzelemnek, amelyen a házasság boldogsága épül. Ez a boldogság azonban ahoz az épülethez hasonlít, melynek állanak ugyan már falai, de nincsen még fedele. Ez a fedél, a házas élet boldogságának betetőzése a gyermek.
A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja - és persze apja is! - legyen neki.
Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.
Érdekes ez a személyiségváltozás: hogy a gyerekek milyen kegyetlenek és gonoszak tudnak lenni, aztán szép lassan kialakul a felnőtt személyiségük.
Nem azért szeretjük az újszülötteket vagy a kiskutyákat, mert aranyosak. Épp fordítva: azért látjuk őket aranyosnak, mert az evolúció úgy alakított minket, hogy szeressük azokat a dolgokat, amik így néznek ki.
A gyerekek figyelmen kivül hagyhatatlan időmérőként jelzik az ember életének megállíthatatlan folyását, mely máskülönben a percek, órák, napok és évek végtelen tengerének tűnhetne.
Támogatok mindent, ami képes elmozdítani a gyerekeket a PlayStation-től vagy a Gameboy-tól. Az ilyesmi már önmagában is egy kész csoda.
A gyerekek a születésük pillanatától fogva eltöltik az ember szívét szeretettel... és rettegéssel. Főleg a kislányok. Mindentől meg akarod óvni őket. És amikor nem tudod, úgy érzed, megbuktál.
Gondolkodásmódunk, jellemünk már gyermekkorunkban kialakul, és ez rányomja bélyegét későbbi életünkre. A korai érzések, gondolatok belénk maródnak, velünk élnek.
Minden gyermek ártatlannak születik. A legjobbat érdemli.
Bármilyen apró is az ember, mindig ember.
Akár hisz benne valaki, hogy egy magzat embernek számít, akár nem, az kétségtelen, hogy egy felnőtt nő mindenképpen embernek számít. Még ha a magzatnak erkölcsi értéket is tulajdonítanak, akkor sem kaphat olyan jogokat, amit a nőtől vesznek el, aki hordozza. Talán a kérdés nem is az, hogy mikortól számít embernek a magzat, hanem az, hogy mikortól nem számít embernek a nő?
Egy gyerek pontosan megérzi, ha nem jól szeretik. Nem tudja megfogalmazni, de szorongani kezd, leértékeli magát, taktikákhoz folyamodik, hogy több, igazabb szeretetet csikarjon ki.